szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Észrevehetően kevesebb az illegálisan elhelyezett hulladék, az eldobott cigarettacsikk és a hátrahagyott kutyaürülék Bécs közterületein, amióta 2008-ban bevezették a szemetelési tilalom betartását ellenőrző közterület-felügyelő járőröket – közölte egy önkormányzati illetékes kedden.

A WasteWatchereknek ("Szemétfigyelők") nevezett osztagnak ötven főállású és négyszáz kisegítő munkatársa van, akik az utcákon ellenőrzik a köztisztasági törvény betartását.

Ulli Sima környezetvédelmi tanácsos szerint 2013 végéig 35 ezer esetben intézkedtek a járőrök, ebből csaknem 19 ezer esetben szabtak ki bírságot és 6500 esetben tettek feljelentést. Körülbelül tízezer esetben figyelmeztetést kaptak a szemetelők.

A városi statisztikák szerint a közterületen kidobott hűtőszekrények száma például az elmúlt hat év alatt 74 százalékkal, 463 darabra csökkent. Tavaly 600 millió tonna cigarettacsikket söpörtek össze az utcákon, ez 31 százalékkal volt kevesebb, mint a járőrözés bevezetése előtt. 41 százalékkal kevesebb veszélyes hulladéktól és építési törmeléktől szabadultak meg a bécsiek tiltott helyen, mint 2008-ban.

Egy 2012 őszén végzett közvélemény-kutatáskor a bécsiek kétharmada úgy vélte: kevesebb kutyapiszok van az utcán, mint az egység létrehozása előtt. 2009 elején ezzel szemben még csak a lakosság egyharmada gondolta így.

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól