szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összeroskadt egy múzeumi alkalmazott alatt Napóleon több mint 200 éves széke, amely a francia hadvezér és császár szülővárosában, Ajaccióban megrendezett kiállításon volt látható.

A vörös bőrrel bevont, összecsukható karosszék, amely leginkább egy filmrendezői székre emlékeztet, a hadvezért számos hadjáratára elkísérte. A korzikai Ajaccio képzőművészeti múzeumának hétfői közleménye szerint a szék bőr bevonata és faszerkezete is megrongálódott.

A baleset még csütörtökön történt, de csak akkor derült ki, amikor egy helyi újság tudomására jutott, hogy Grenoble-ból hívtak sürgősen restaurátort a szék helyreállításához.

A múzeumi alkalmazott nem tudott ellenállni a kísértésnek és beleült Napóleon 1808-ból származó székébe. Ügyét fegyelmi tárgyaláson bírálják majd el.

Ajaccióban csütörtökön nyitották meg azt a három hónapig tartó kiállítást, amely egyebek mellett Napóleon utolsó megmaradt hadi sátrát és annak bútorzatát, összesen több mint hetven tárgyat mutat be Napóleon a táborban címmel.

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

Gémesi György: Ha megkérdeztek volna, biztos jobb ötleteket adunk, mint a kocsma

Gémesi György: Ha megkérdeztek volna, biztos jobb ötleteket adunk, mint a kocsma

„Férfienergia-képzésekre” és „az erkölcsi alapok megszilárdítására” is költhetik az MVM-es közpénzmilliókat – és ez csak a jéghegy csúcsa

„Férfienergia-képzésekre” és „az erkölcsi alapok megszilárdítására” is költhetik az MVM-es közpénzmilliókat – és ez csak a jéghegy csúcsa

Használaton kívüli állami ingatlanokat kapnak a kistelepülések

Használaton kívüli állami ingatlanokat kapnak a kistelepülések