szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Majdnem két kilométeren át követte egy New York-i kutya az elővárosi vonatot. A Tie névre hallgató németjuhász-skótjuhász keverék Bronxban fedezte fel a szerelvényt, melyet a Harlem folyó feletti vasúti hídon át egész Manhattanig követett – írta a The Daily Mail online kiadása.

Majdnem két kilométeres sprint után Harlem megállónál tudták csak a közlekedési hatóság rendőrei a hároméves kutyát lecsalogatni a sínekről.

Tie kicsit bicegett, egyébként jó állapotban volt – idézték a közleményben Luis Alvarez rendőrt.

"Eleinte ijedtnek tűnt, de aztán csóválni kezdte a farkát. Nekem is van kutyám, ebből láttam, nagyon barátságos jószággal találkoztunk" – mesélte Alvarez.

A kutya a síneket összekötő vasúti talpfákról kapta a nevét, melyek közé néha beakadt a lába, ám mindig sikerült kimásznia közülük.

Mivel Tie sem nyakörvet, sem más azonosítót nem viselt, a kaland után állatotthonba került, pénteken pedig örökbe adják, ha gazdái addig nem jelentkeznek.

Tie-ról ide kattintva láthatóak fotók.

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

„Kicsit szerényebben álljon az élethez” – zajlik a nyomozás Delhusa Gjon ügyében

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?

Duma Aktuál: És azt ismerik, hogy az amerikai elnök kegyelmet ad a fiának?