szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A firenzei Belvedere-erődben házasodik össze május 24-én Kim Kardashian és Kanye West – közölte az észak-olaszországi város polgármesteri hivatalának szóvivője.

A valóságshow-sztár és rapper párja 300 ezer euróért, vagyis átszámítva több mint 91 millió forintért bérelték ki a Boboli-kert szomszédságában álló 16. századi erődítményt, amely a ceremónia és a lakodalom helyszíne is lesz egyben. Westéket protestáns lelkész adja össze – árulta el az AP amerikai hírügynökségnek Elisa Di Lupo, a firenzei polgármesteri hivatal munkatársa.

A 36 éves rapper Kardashian 33. születésnapján, 2013 októberében kérte meg a valóságshow-sztár kezét. Westnek ez az első házassága, menyasszonya harmadjára áll oltár elé. Kislányuk, a tavaly júniusban született North is ott lesz az esküvőn.

Egyelőre a pár egyik tagjától sem érkezett hivatalos megerősítés a firenzei esküvővel kapcsolatban. A helyi La Nazione című lap kérdésére, miszerint izgatott-e a május 24-e miatt, West azt mondta, hogy "nagyon izgatott, de nagyon boldog is egyben".

A pár korábban már járt Firenzében, akkor inkognitóban fedezték fel a várost. West ezúttal egy barátját jött meglátogatni.

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

50%-kal nagyobb képernyő gombnyomásra: gördíthető kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Hosszú Katinka bejelentette visszavonulását

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi