szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szobrot kap a XVI. kerületi Jókai-lakótelep kutyája, Beni, akit idős gazdája halála után végül a kerületi önkormányzat fogadott örökbe.

Szobrot állít egy nemrég elpusztult kutyának a XVI. kerületi önkormányzat – írja az Ittlakunk.hu. Beni a Jókai-lakótelepen élt több mint tíz évig kóbor kutyaként, miután idős gazdája elhunyt, őt pedig elzavarták otthonából. Beni azonban nem tágított a környékről, hűségesen várta vissza szeretett gazdáját. A helyiek idővel megszokták és megszerették a kutyát, gondozták, etették folyamatosan, még az állatorvos is ingyen vizsgálta meg, de befogadni nem lehetett, mert a kutya mindig visszament oda, ahol egykor élt.

Az idős Benit – a lakók kérésére – két évvel ezelőtt ünepélyesen örökbe fogadta a kerületi önkormányzat, azóta a Kertváros "celebjeként" élte életét.

A kutya márciusban pusztult el, a "Beni a hűséges eb" címet viselő alkotást ezután Kiss Edit óvodapedagógus kezdeményezte, a domborművet pedig R. Törley Mária kerületi szobrászművész készítette el. A talapzathoz anyagi segítséget Juhász László biztosította, a kőfaragó mester pedig Dudás József volt.

A kutyáról készült műalkotást július 13-án, vasárnap délelőtt 11 órakor adják át a Jókai-lakótelepen, a Jókai és Villő utca sarkán.

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Trump jelezte Netanjahunak, hogy mellette áll, de Izrael iránti korlátlan támogatására nem lehet mérget venni

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?