Múzeum szerezte meg a legrégebbi hokiütőt, 2017-ben megmutatják
Összesen háromszázezer kanadai dollárért, vagyis átszámítva körülbelül 67,5 millió forintért vásárolta meg a világ legrégebbi hokiütőjét a Kanadai Történeti Múzeum.
Az eladó, Mark Presley 2008-ban az új-skóciai North Sydney egyik fodrászatában látta meg a falon a botot, és 1000 dollárért megvásárolta.
A bolt tulajdonosa, az akkor 92 éves Charlie Moffatt elmondta neki, hogy nagyapjának bátyja, William "Dilly" Moffatt játszott az ütővel a közeli Pottle-tavon az 1830-as években.
Presley bevizsgáltatta a fából készült hokiütőt, és kiderült, hogy 1835 és 1838 között készülhetett, egyetlen fából vágták ki. A mostani fabotokat már rétegelten, több fából készítik.
Ezután az értékes relikviát felajánlotta a történeti múzeumnak, amely 300 ezer dollárért megvásárolta. A bővítés előtt álló múzeum 2017. július 1-jén, a kanadai alkotmány elfogadásának 150. évfordulóján, a legnagyobb nemzeti ünnepen mutatja be a nagyközönségnek.
Mark O'Neill, az intézmény elnöke elmondta: a jégkorong Kanada nemzeti sportja, egyetlen más ország sem viszonyul ekkora lelkesedéssel a sportághoz. Éppen ezért ennek a hokiütőnek a Kanadai Történeti Múzeumban, a québeci Gatineau-ban van a helye.
Korábban egy 1852-es ütőt tartottak a világ legrégebbi hokibotjának, az 2001-ben 2,2 millió dollárért kelt el. A Moffatt-féle ütő eszmei értéke hasonlóan magas.