Megkezdte moszkvai felkészülését Sarah Brightman brit énekesnő, aki űrturistaként ősszel utazik a Nemzetközi Űrállomásra. "Hihetetlen fél év vár rám, és nagyon örülök, hogy megoszthatom veletek a tapasztalataimat" – írta rajongóinak az énekesnő a weboldalán.
A moszkvai Csillagvárosban hétfőtől űrutazási tréningen és orosznyelv-oktatáson is részt vesz a szoprán. Az előkészületeket a korábbi tervek szerint már január 15-én megkezdte volna Brightman, de személyes okok miatt a hétvégét még Nagy-Britanniában töltötte.
Az énekesnő a tervek szerint szeptemberben utazik az űrbe. Az űrút 12 napos lesz, az űrhajó 400 kilométerre viszi fel Brightmant az űrbe, ahol vendégül látják a Nemzetközi Űrállomáson.
Az orosz sajtó szerint Brightman ötvenmillió dollárt fizet az útért. Ő lehet az első, aki 2009 óta turistaként utazhat, utoljára a Cirque du Soleil alapítója, Guy Laliberte járt fizető turistaként az űrállomáson.
AFP / ImageChina / Hu Wencheng
Oroszország eddig hét turistát repített az űrbe. Az utasok legalább 20 millió dollárt (4,4 milliárd forint) fizettek az egyedülálló élményért.
A háromszemélyes Szojuz-űrhajókra ma már alig lehet "jegyet váltani", mivel a NASA űrsiklóinak tavalyi nyugdíjazása miatt most csak az orosz űrhajók szállítanak utasokat az állomásra.