szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 21 éves Kiss Daniella nyerte a Magyarország Szépe versenyt, őt találta a zsűri és a közönség is a legszebbnek.

Kiss Daniellát választották 2015 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli majd az országot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában. A 21 éves királynő első udvarhölgyének a 21 éves Lepp Dorina Ágnest, második udvarhölgyének pedig a 19 éves Steingruber Virágot választotta a zsűri. A közönség is Kiss Daniellát találta a legszebb magyar lánynak ebben az évben. 

MTI/ Máthé Zoltán

Idén is több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este a Duna csatorna élőben közvetített műsorában megmérkőztek a győzelemért. A programban a lányok a hagyományos bikinis és estélyi ruhás felvonulás mellett retró öltözetben és - a tavalyi évhez hasonlóan - nemzeti ihletésű kreációkban is megmutatták magukat. 

A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Wolf Kati, Takács Nikolas, Pál Dénes és Kökény Attila, az est házigazdái Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak. 

Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő pedig 26 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. Kulcsár Edina, a tavalyi magyar szépségkirálynő a 2014-es világverseny londoni döntőjén második helyezést ért el.

„A vendégek nem is sejtették, mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve” – koszos wellness hotelt zárt be a NAV

„A vendégek nem is sejtették, mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve” – koszos wellness hotelt zárt be a NAV

Ha már a buzizás Lázár reakciója, legalább vállalja fel 

Ha már a buzizás Lázár reakciója, legalább vállalja fel 

Az ORFK szerint nem követett el jogsértést az Elf Bart szívó rendőr

Az ORFK szerint nem követett el jogsértést az Elf Bart szívó rendőr

Három ember, köztük egy gyerek is meghalt az ukrajnai Dnyiprót ért orosz dróntámadásban

Három ember, köztük egy gyerek is meghalt az ukrajnai Dnyiprót ért orosz dróntámadásban