szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Legalább 121 éves lehet az whisky, amit egy skóciai időkapszulában találtak. Több kincs is van benne, köztük egy 1894 szeptemberéből származó újság. A kapszula egy híd szerkezetében volt, építőmunkások szedték ki onnan. A skóciai Highland Folk Museumnak ajándékozták a leletet.

"Izgalmas belegondolni, hogy a kapszula, és benne ezek a tárgyak több mint egy évszázada ott pihentek a hídban elrejtve" – mondta a Morgan Sindall építőipari cég egyik munkatársa a BBC-nek szerdán. Az 1890-es évek óta "rendkívül nagyot változott a világ, elég belegondolni abba, hogy ezen a hídon akkoriban még lovakkal keltek át" – tette hozzá Robert Ogg.

Nem ez az első alkalom, hogy matuzsálemi korú szeszes italra bukkantak Nagy-Britanniában: júniusban egy 140 éves üveg sört találtak egy garázsban. A ritkaságot aztán 600 fontért elárverezték. Mint kiderült, a sört eredetileg George Nares északi-sarki expedíciójára vitték volna az ellátmány részeként.

2007-ben egy 1852-es üveg sör került elő, szintén olyan, amelyet kifejezetten egy északi-sarki expedícióra palackoztak, csak azt Edward Belcher küldetésére. Ezt a ritkaságot is eladták.

Trump: A húszik megadták magukat, elállnak a harctól

Trump: A húszik megadták magukat, elállnak a harctól

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók