szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Idén már 7200 négyzetméternyi jégfelülettel várja a csúszni vágyókat a Wiener Eistraum (Bécsi Jégálom)...

Idén már 7200 négyzetméternyi jégfelülettel várja a csúszni vágyókat a Wiener Eistraum (Bécsi Jégálom) korcsolyapályája, amit már tizenhetedik éve építenek meg a bécsi Rathausplatzon.

Ráadásul most már nem csak a Városháza előtti teret, de az egész Déli Parkot beszövi a rendezvény, a két nagy jégpálya mellett csodálatos ösvények kacskaringóznak a park fái között is. Idei újításként – a nagy pálya helyett – ezen a részen kaptak helyet a curling-pályák is, amelyeket interneten lehet lefoglalni.

A háttérben a Radio Wien jégdiszkója szól, pihenni egy külön erre a célra felrántott, rusztikus hangulatú hüttében lehet, és még előmelegített korcsolyákat is lehet kölcsönözni.

Tavaly egyébként 510 ezer sportolni és szórakozni vágyó rótta köreit a képeskönyve illő környezetben, amelynek létrehozásához 400 ezer méternyi hűtőcsövet fektettek le és 350 fényszórót valamint 500 LED-lámpát szereltek fel. A Bécsi Jégálom 2012. január 19-től március 4-ig tart nyitva, úgyhogy a csillogó advent után itt egy újabb ok, amiért érdemes lehet ellátogatni az osztrák fővárosba.

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly