szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Rachel Hulin igazi modellt csinált már kiskorában gyerekéből.

Rachel Hulin igazi modellt csinált már kiskorában gyerekéből. Fotói annyira viccesek és jól komponáltak, mintha kisfiának egyetlen pihenési szokása a levegőben való heverészés lenne.

A képek közvetlenek és eredetiek. Rachel egy délutáni fotózás során késztette az első képét fiáról, miközben ő a levegőben repkedett. Miután felrakta a Facebook falára és megrohamozták a like-olásokkal, tudta, hogy valami eredetit talált. Így legyártott egy egész sorozatnyit a képekből, amelyek azóta már körbejárták a világot. Mint elmondta, sosem rendezte be a jeleneteket, sőt még csak nem is dobta fel a gyerekét, hanem meghagyta, hogy úgy repüljön, ahogy jól esik neki.

Rachel azóta már több magazinnak is beszámolt a vicces képek történetéről, többek között a Time-nak is.

Forrás: zeutch.com

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb