A Ferencvárost kiejtő csapat és a magyar bajnok csoportellenfele jutott be az Ekl-döntőbe
A május 29-i döntőt ráadásul Athénban játsszák, így hazai környezetben léphet pályára első európai fináléjában az Olympiakosz.
A május 29-i döntőt ráadásul Athénban játsszák, így hazai környezetben léphet pályára első európai fináléjában az Olympiakosz.
A német csapat 2–0-s hátrányból állt fel a Roma ellen és 4–2-es összesítéssel jutott be az Európa-liga döntőjébe, míg az Atalanta sima 3–0-s győzelmet aratott otthon a Marseille ellen.
A lap szerint azóta 38 edzésből 32-t kihagyott.
A magyar kerékpáros az 5. szakaszon esett el, de folytatni tudta a versenyt.
Óriási drámát hozott a szerdai Bajnokok Ligája-elődöntő. A párharc első mérkőzése 2–2-es döntetlennel ért véget Németországban. A madridi mérkőzés jelentős részében a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, több helyzetet alakítottak ki, mint a német riválisuk, mégis a vendégek szereztek vezetést. Alphonso Davies remek labdát kapott Harry Kane-től, majd egy befelé csel után jobbal, a gyengébbik lábával lőtt hatalmas gólt. Már-már úgy tűnt, hogy 2013 után ismételten összejön a német házidöntő a Wembley-ben, de ekkor jött a csereként beálló Joselu, és egalizált. A slusszpoén azonban a 91. percben érkezett: Joselu ismét villant, a Real pedig három perc alatt fordított, így a 2023–2024-es Bajnokok Ligája döntőjében Real Madrid–Borussia Dortmund összecsapást rendeznek majd.
“A félreértések elkerülése végett: a kezdetről és a végről beszélek, eposzi és drámai súlyú történetről. Az életemről ugyanis”. Jánossy Lajos író a Fradi körül fut koncentrikus köröket, amikor Életem meccse című sorozatunkban a futballról (is) beszél.
A Ferencváros idén nyerte meg 35. bajnoki címét, az aranyérmeket az Újpest elleni meccs után kapják meg a játékosok.
A hazai 1–0-s siker után idegenben is ugyanilyen arányban nyertek a sárga-feketék.
Olekszandr Pelesenko az első olimpikon, aki életét vesztette az ukrajnai háborúban.
A volt amerikai elnök felbukkanása finoman szólva is ellentmondásos volt.
Madarász Dóra a második, Ecseki Nándor az első olimpiájára készülhet.
Menotti Lionel Messihez hasonlóan Rosarióból származott.
A vígjátékszínész a Leeds United kisebbségi befektetője lett.
Negyedik alkalommal sikerült a bravúr.
A Fradi Ferenczvárosi Torna Clubnak született (a korabeli helyesírás szerint) 125 évvel ezelőtt, 1899. május 3-án, hamarosan megalakult a legfontosabb részlege, a futballszakosztály is. Amikor a Fradi becenév ráragadt, már Európa-szerte ismerték és becsülték. De hát újszülöttnek még ő is kicsi volt, bár Ferencváros legnagyobb polgárai bábáskodtak körülötte.
A testépítő szövetség azt írta, az ötszörös világbajnok tragikus hirtelenséggel, szívelégtelenségben halt meg.
Az operaénekes beszédet mondott az FTC 125. születésnapján. És még Nyilasi Tiborral is lett egy közös képe.
Kicsit több lett, maradhat?
Több mint 400 meccsen lépett pályára nevelőegyüttesében. Szerződése a szezon végén lejár, a klubbal közösen úgy döntöttek, hogy azt nem hosszabbítják meg.
Jens Lehmann éppen a 20. évforduló előtt babrált ki egykori klubjával.