„Amióta az amerikai válogatott megnyerte a női kardcsapat-versenyt Pekingben, az USA-ban több mint 50 ezren jelentkeztek, hogy vívni akarnak” – dimenzionálta a HVG számára Gémesi György, a Magyar Vívószövetség elnöke a sportágban itthon regisztrált 1600 igazolt versenyzőt, akik számát további négy-ötszáz gyerekvívó növeli csupán. Nálunk Nagy Tímea olimpiai győzelme után ezer gyerek jelentkezett, őket viszont egyszerűen nem tudták edzésbe fogni, mert nincs elég edzőterem és edző.
Kritikus a trénerek helyzete a három olimpián legsikeresebb sportágban, a kajak-kenuban is. „Ha nem tudunk edzői életpályamodellt felállítani, ami kiszámíthatóvá teszi ezt a munkát, előbb-utóbb elfogynak” – állítja róluk Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára. Az olimpiai sikerek az edzői létbizonytalanság ellenére lendületben tartják a sportágat, s folyamatosan nő a versenyzői létszám.
Az öttusát választó fiatalok száma a tíz éve elindított sportágfejlesztési program hatásaként nőtt, s míg korábban 200-250 versenyző indult el az utánpótlásversenyeken, most körülbelül ötszázan vesznek részt rajtuk. Az öttusázóknál sincs azonban elég edző, és egy központi öttusabázis hiánya is nehezíti a felkészülést.
A sikerportágak helyzetéről bővebben a legfrissebb HVG-ben olvashatnak.
A hagyományos magyar sikersportágak helyzete
Kritikus vagy legalábbis nehéz helyzetben van a hagyományos magyar sikerportágnak tekintett vívás, kajak-kenu, öttusa is. Vannak ugyanakkor pozitív változások is.
Foci-vb 2026
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
Nézegessen képeket a foci-vb legemlékezetesebb pillanatairól
A hosszabbításban jött a dráma, Ferran Torres góljával Spanyolország lett a világbajnok
Minden idők legkülönlegesebb világbajnoki döntője következik
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.