Az újkori olimpiai játékok kezdetét 1896-tól számítjuk általában, illetve a sporttudósok két esztendővel előbbről, amikor Pierre de Coubertin báró vezetésével a Sorbonne egyetem dísztermében létrejött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Valóban a báró úr kivitelezte a tervet, és tartotta össze az elejétől a játékokat évtizedeken át, de az alapötlet "a levegőben lógott", mert már a középkor vége óta kacérkodott más nemzet is a görögök egykori vetélkedésének rehabilitálásával.

Az első nyomok Badenbe vezetnek, ahol a krónikák szerint 1516-ban már olimpiai testgyakorló bemutatót tekinthetett meg az erre fogékony közönség. 1604-től pedig elindult az "English Olimpic Games" nevű sorozat, közel egy évszázadra tematikát szabva a brit kulturális élet számára. Megszűnése után lanyhult azonban az görög kultúra iránti érdeklődés a polgárosult és világuralmát élvező brit társadalomban.

Régészek és a Játékok

Richard Chandler oxfordi régész volt az úttörő, aki 1766-ban elutazott Olümpiába, és meglelte Zeusz templomát. Le is jegyezte szépen, hogy a templom darabjait szorgalmasan építik be a helyi lakosok a házaikba, ha anyaghiány lép fel éppen a környéken. Chandler kortársa, a német Johan Wincklemann - a modern művészettörténet megteremtője - a görög antik-eszmény rajongója, tudósa és terjesztője tervet készített a feltárásokhoz, azaz nem csak Angliában voltak rácsúszva a témára. A forradalom idején Franciaországban is szóba került az olimpiai eszme (és játékok) újrateremtése, ugyanekkor Guts-Muths, a német testnevelés apostola is foglalkozott Olympiával, szóval a téma sláger volt már Coubertin báró előtt egy évszázaddal is.

A tizennyolcadik században nem csökkent a lendület, továbbra is érdekes maradt az antik görög kultúra, így a játékok is. Először francia katonai expedíció tárta fel a Zeusz-templom romjait, vezetőjük Maison generális volt. Ernst Curtis német régész már teljes és alapos feltárást végzett, 1887-ben pedig megnyílt az első múzeum Olümpiában.

William Penny Brookes eközben Angliában szervezett olimpiai versenyeket a század közepétől, előtte másfél évtizeddel pedig Ramlösaban zajlottak a Skandináv Olimpiai játékok. Ramlösa egy svéd kisváros, Helsinborg mellett van. Aztán Athén is kapcsolt, 1859 -ben Evangelisz Zappasz megszervezte a Pánhellén Játékokat, egy esztendő múlva pedig megalakult a Brit Nemzeti Olimpiai Bizottság, és a szervezet hat évvel a megalakulása után már országos olimpiai játékokat szervezett. Ha van eszük, s nemzetközileg "brandelik" az ötletüket, vagy van egy fanatikusuk, aki hisz a világsikerben, akkor ma Anglia lenne az újkori olimpiák bölcsője. (Bár lehetnénk mi is a szülők, ha Széchenyi István 1836-ban felfigyel Nemes Kerekes Mihály javaslatára, miszerint fel kellene támasztani az olimpiai játékokat, de a legnagyobb magyar éppen lóversenyt gründolt akkoriban.)

AP / Kostas Tsironis

"Ha" azonban nem csak a sportban, de a sporttörténetben sincs, így Pierre de Coubertin báró fanatizmusa kellett ahhoz, hogy a "levegőben lógó" olimpiai játékok iránti igényt valaki közös, nemzetközi vállalkozássá gyúrja össze.

A báró úr és a jövő szabadkereskedelme

Pierre de Frédy, Baron de Coubertin úr 1863-ban született Párizsban, római ősökig visszavezethető, nemesi családban. A Sorbonne-on tanult, egészen fiatalon eljutott Amerikába, Kanadába, és Angliába, tanulmányait kiegészítendő. Még nincs tizennyolc éves, amikor megalakította a Nemzeti Liga a Testnevelésért elnevezésű szervezetet, ami a test-lélek-szellem összhangjának megteremtését tűzte ki célul - társadalmi szinten. Mi több, az egész emberiség számára propagálandó hitvallásnak tekintette Thomas Arnold gondolatát. Hitt abban, hogy a nemzetek békés egymás mellett élése és megismerése  elősegíthető az olimpiai eszme feltámasztásával, és a játékok újrateremtésével. A "kattanás" hiteles dátuma 1880, ekkor beszélt Coubertin először a játékok megszervezéséről.

Nyolc esztendő múlva sportpropaganda-bizottságot szervezett, kicsit később a szervezete csatlakozott a francia atlétikai klubok uniójához. Ugyanekkor saját folyóirata első száma is megjelent, a Revue Athlétique. Nem csak fanatikus volt a báró úr, de kitűnő kommunikációs szakember is, hiszen a kezdetektől a francia és a nemzetközi nyilvánosság előtt vezette fel ötleteit. A folyamat csúcspontja 1892 november 25 -én jött el, amikor Coubertin felhívással jelentkezett Párizsban, az ókori olimpiai játékok feltámasztásának céljából.

"Hadd küldjünk evezősöket, futókat, vívókat külföldre! Ez a jövő szabadkereskedelme! S amely napon ez a vén Európa hagyományává lesz, a béke ügye új, hatalmas támogatóra lel! ... Németország kiásta azt, ami még maradt a régi Olümpiából. A régi dicsőséget vajon miért ne állíthatná vissza Franciaország?"

Két esztendő sem kellett, s megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, szintén a francia főváros volt a helyszín, a Nemzetközi Atlétikai Kongresszus zajlott ekkor. Tíz állam képviselője volt a tagság, köztük Kemény Ferenc, magyar haver, aki szintén Párizsban egyetemistáskodott egykor, így került baráti viszonyba Coubertinnel. Már fiatalon egyetértettek az olimpiai szellemiség feltámasztásának fontosságáról, ráadásul egymás bajszát kopírozták, el sem lehet kapásból dönteni, melyiküké volt fickósabb. Kemény Ferenc aztán az első, öttagú "versenybíróság" tagja lett az athéni játékokon, szóval tényleg fontos ember volt a báró életében.

Coubertin báró akarata ellenére egyhangúan Athént jelölték ki az első újkori olimpiai játékok színhelyéül a többiek, így az ötletgazdának el kellett fogadnia, hogy szeretett városa csak második lett a sorban, hiszen a századforduló olimpiáját Párizs rendezhette meg. (Más kérdés, hogy a nagyon hosszú párizsi játékok tökéletes érdektelenségbe fulladtak...)

Az olimpiai bajnokságtól a Nobel-békedíjig

Hogy a NOB a kezdetekben teljesen demokratikusan működött (a mai kor szavazatvásárlásos döntéseiről most nem lesz szó), nemcsak az bizonyítja, hogy az athéni helyszínt a báró akarata ellenére szavazták meg. További példák is hozhatók, hogy Coubertin nem élt vissza azzal, hogy ő volt az ötlet gazdája. Nőket például nem akart a versenyben látni, mégis, már a második játékokon volt hat női versenyző az emancipáció nevében, s onnantól pedig nem volt kérdés, hogy a nőknek helye van az olimpiákon.

Coubertin olimpiai bajnok is, hiszen javaslatára bevezették a művészeti versenyeket (1912), s rögtön meg is nyerte versével az egyik aranyérmet, álnéven. Ez az "Óda a sporthoz" c. vers, nem idézem, bárhol fellelhető.

A második párizsi olimpiát (1924) még főnökként vezényelte le Coubertin, aztán lemondott a NOB elnöki tisztéről. És rögvest alapított egy pedagógiai világszövetséget, az unalmas hétköznapok elkerülésére. Öregkorára, bár az egész világ ismerte, teljesen elszegényedett, Baillet-Latour belga gróf gyűjtést kezdeményezett a számára a NOB-on keresztül, hogy anyagi biztonságban élhesse öreg napjait. Ugyanekkor Muzsa Gyula és a már említett belga úr, aki a NOB elnöke volt, Nobel-békedíjra terjesztette fel Coubertint.

Egy esztendő múlva, 1937-ben szívrohamban halt meg a századforduló egyik legnagyobb álmodozója, akinek kora és körülményei lehetővé tették, hogy az álmok valósággá váljanak, és történelemmé öregedhessenek. Hogy az eredeti eszmékből mennyi maradt, azt döntse el mindenki maga, az biztos, hogy az olimpia az egyik legnagyobb biznisz lett az elmúlt százvalahány év alatt. S hogy mennyi köze van az egészséghez, meg a test-lélek-szellem összhangjához, azt is.

Coubertin jót akart, ez biztos.