Adi Dassler, a nevét viselő Adidas német sportszergyár alapítója a fáma szerint olyan labdát készített a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) kezdődött együttműködésének első, 1970-es mexikói világbajnokságára, hogy azt a fekete-fehér tévékészülékek előtt ülő nézők is jól lássák. Így jött létre a futball-labda azóta is legismertebb formája: az azonos nevű műholdról elnevezett Telstar gömbje 20 fehér hatszög és 12 fekete ötszög szimmetrikus elrendezéséből állt össze. Az 1974-es nyugat-németországi vb Telstar Durlastján a bőrre vékony poliuretán réteget vittek fel, hogy a laszti jobban bírja a megpróbáltatásokat, és kevesebb vizet szívjon magába.
Az 1970-es és 1980-as években a legnagyobb kihívást az jelentette, miként lehet elérni, hogy a labda egy-egy jól meglőtt szabadrúgásnál, óránként 80-100 kilométeres sebességnél is megtartsa a formáját, és hogy ne nehezüljön el esőben vagy a felázott gyepen. Az 1978-ban Argentínában bemutatott Tango gömbjének felületét fekete háromszögekkel 12 egyforma körre osztották, és poliuretán réteget kapott, akárcsak az 1982-ben Spanyolországban debütált továbbfejlesztett változata. A Tango Espana volt a vébék történetének utolsó, bőrből készült labdája, de nem bizonyult igazán sikeres konstrukciónak: előfordult, hogy a varratok gyengesége miatt mérkőzés közben cserélni kellett.
Hivatalos VB-labdák evolúciója. Tömegvonzás
DPA / Daniel Karmann
Az 1986-os mexikói Azteca – amellyel az irapuatói stadionban a Szovjetunió egy hatost rúgott a világbajnokságon azóta sem járt magyar válogatottnak – már teljes mértékben szintetikus anyagból készült, díszítését a házigazda ország múltja előtt tisztelegve azték motívumok ihlették. Az 1990-es olaszországi – természetesen stilizált etruszk művészeti elemeket tartalmazó – Etrusco egy poliuretán hab réteget kapott, hogy gyorsabb legyen, és még kevésbé szívja magába a vizet. Az 1994-ben az USA-ban rendezett vb-re készített Questra esetében is ilyen hab formálta gömbbé az öt különböző anyagot.
Az 1998-as franciaországi tornára készült Tricolore volt az Adidas első színes vb-labdája, a fehér gömböt körökre osztó háromszögek mintája a francia trikolórt, a név l betűjének formája pedig a gall kakast idézte. A körök motívuma a 2002-ben Dél-Korea és Japán által rendezett világbajnokságon tűnt el, ahol a Fevernova ugyan gyorsnak bizonyult, de a játékosok szerint túl könnyűnek. A 2006-os németországi vébén szakítottak a Telstar meghonosította öt- és hatszögekkel, és a Teamgeist 14 paneljét már nem varrták, hanem ragasztották, ezzel is csökkentve a labda vízfelvételét. A 2010-es dél-afrikai tornán használt Jabulani már csak 8 panelből állt, és általános elutasítás fogadta: a FIFA által meghatározott 420 grammos minimális súlyhoz közeli labda túl könnyű és kiszámíthatatlan volt, a játékosok, főleg a kapusok szerint egy strandröplabdához hasonlított.
Az Adidas ezért igyekezett kitenni magáért a 2014-es Brazucával, amely a nevét – a brazilokra használt szlengkifejezést – először nyerte el közönségszavazás útján. A futball-labda gyártásának „fővárosában”, a pakisztáni Szijalkotban az előkészített, felfújt gömbre már csak hat, propeller alakú poliuretán panelt ragasztottak, a felületen több ezer apró dudor hivatott a vizet taszítani és az aerodinamikát javítani, ez utóbbiban a panelokat elválasztó mélyedéseknek is szerepük van. A játékosok által a próbák során dicsért Brazuca a súlyelőírás 445 grammos felső határához közeli 437 grammot nyom, a kerülete 69 centiméter. A két és fél éven át tesztelt labda a levegőben stabilabb, mint a Jabulani volt, és az Adidas szerint annyira víztaszító, hogy esőben csak 0,2 százalékkal nő meg a súlya, míg a FIFA a 10 százalékot még elfogadhatónak tartja.
