Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az angol labdarúgó-bajnokságban dolgozó húsz vezetőedző közül José Mourinhónak, a Manchester United trénerének az elbocsátását tarja a legvalószínűbbnek az egyik legismertebb angol fogadóiroda.
A William Hillnél 8/11-as oddsszal lehet fogadni Mourinho idő előtti távozására. A portugál szakember 2016 nyarán vette át az MU irányítását – szerződése 2020-ig érvényes –, de a klubnak vele sem sikerült tartósan túljutnia azon a hullámvölgyön, amelybe a legendás Sir Alex Ferguson 2013-as nyugdíjba vonulása óta került. Mourinhóval a kispadon előbb hatodik, majd második helyen zárt az MU, amely a Premier League-ben hét fordulót követően a 10. helyen áll, és legutóbbi négy tétmérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni.
A távozóknál Mourinho után Mark Hughes és Neil Warnock következik az sorban 7/1-es oddsszal: a Southampton a 16., míg a nyeretlen Cardiff City a 19. helyen áll a PL tabelláján.
Amennyiben a portugál trénert menesztik a Manchester Unitedtől, a bukmékerek Zinédine Zidane (8/11) érkezését tartják a legvalószínűbbnek, míg Antonio Conte (8/1), Arséne Wenger (10/1), Mauricio Pochettino (14/1), illetve Joachim Löw (16/1) szerződtetését jóval esélytelenebbnek vélik.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.