Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A női csapat szerb másodedzőjét csütörtök este edzés előtt holtan találták az öltözőben.
Tragikus hirtelenséggel, az öltözőben hunyt el csütörtök este Radovan Vukovics, az NB I. A csoportjában szereplő MTK-Budapest női kosárlabdacsapatának szerb másodedzője, írja a Blikk.
A Nagy Dóra által irányított csapat csütörtök este tréningre készülődött. Vukovics az erősítő teremben edzett a előtte, majd átment az öltözőjébe, itt talált rá egy másik edző.
Az MTK nincs most olyan állapotban, hogy a kosárlabdára koncentrálhasson, ezért le is mondták következő meccsüket a Győrrel – mondta el a caspat edzője a Blikknek.
Amint rátaláltak Vukovicsra, az egyik kosárlabdázó azonnal megkezdte az újraélesztését. A mentők először telefonon keresztül nyújtottak segítséget, majd a helyszínre siettek, de már nem tudtak rajta segíteni. A boncolás után derül majd ki, hogy mi okozta a másodedző halálát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.