„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Milák Kristóf a 100 méter pillangó fináléjában ugrott a medencébe, a 3-as pályán úszott. Egy tizeddel maradt el a bronztól.
51.26-os időeredménnyel a negyedik helyen végzett Milák Kristóf a 100 m pillangó döntőjében. Mellette a nagy esélyes Caeleb Dressel úszott, aki alig fél órája lett világbajnok 50 méter gyorson. Végül Dresselé az arany 100 méter pillangón is.
Milák Kristóf végig az élmezőnnyel együtt haladt, egy tizeddel maradt el a bronzéremtől. A második az orosz Andrej Minakov (50.83), a harmadik az olimpiai és világbajnok Chad le Clos (51.16) lett.
A futam után a riporter kérdésére a csalódott sportoló azt mondta, hogy valószínűleg mostanra elfáradt, "ez most így jött össze sajnos" - kommentálta.
Szombaton folytatódik a kvangdzsui vizes világbajnokság úszóprogramja, ráadásul három magyar versenyző is döntőben szerepel.
Az első elődöntőben ugrott a medencébe Sztankovics Anna, aki 31.41-es időeredményével ötödik lett futamában.A második elődöntő után kiderült, hogy a magyar úszó végül a 12. helyen zárt összesítésben, azaz nem jutott be a fináléba - írja a Nemzeti Sport.
A délután folyamán még Burián Katalin és Hosszú Katinka a 200 méter hát fináléjában, míg Bohus Richárd szintén elődöntőben lesz érdekelt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.