Második meccsét is megnyerte a DVSC

Második mérkőzését is megnyerte a Debrecen, amely az OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati találkozóján hazai pályán 3-2-re győzött az újonc Zalaegerszeg ellen.

  • MTI MTI
Második meccsét is megnyerte a DVSC

Kisebb közjáték előzte meg a mérkőzést: a játékvezető a fülbevalót viselő Barczi Dávidot nem engedte pályára lépni, így az újonc tíz emberrel kezdte a találkozót. A helyére beálló Babati már azután szállt be a mérkőzésbe, amikor a Debrecen megszerezte a vezetést. A Zalaegerszeg bő negyedóra után egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, a DVSC ugyanis még az első félórában újra előnybe került.

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott. A játékrész közepén a ZTE ismét egyenlíteni tudott, ám két perccel később megint a Debrecennél volt az előny.

A 81. percben megint közel került a pontszerzéshez az újonc, Mitrovic büntetőjét azonban Nagy Sándor kivédte. A Zalaegerszeg előtt még az utolsó percekben is adódott egy hatalmas helyzet, ám a debreceni kapus ismét hárított.

A Mezőkövesd 1–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, s ezzel százszázalékos maradt, a címvédő Fradi ugyanilyen arányú diadalt aratott a Kaposvár fölött, az Újpest pedig 1–1-es döntetlent játszott a Pakssal.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.