Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Második mérkőzését is megnyerte és már elődöntős a címvédő Babos Tímea–Kristina Mladenovic-páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon. A magyar-francia páros két szettben bizonyult jobbnak az Anna-Lena Grönefeld, Demi Schuurs német-holland kettősnél a Vörös csoport 2. fordulójában.
A harmadik helyen kiemelt Babosék – akik hétfőn döntő rövidítésben verték a tajvani testvérpárt, Latisa Csant és Csan Hao-csenget – az első szett végjátékában jobban összpontosítottak, és előnybe kerültek. A folytatásban már komoly fölényben voltak, és végül 1 óra 15 perc alatt diadalmaskodtak.
A csoportnak még az első helyen kiemelt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz duó a tagja.
Babosék legközelebb pénteken lépnek pályára. A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.
Eredmény, páros, Vörös csoport, 2. forduló:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.) - Anna-Lena Grönefeld, Demi Schuurs (német, holland, 8.) 7:5, 6:2
Az állás: 1. (és már elődöntős) Babos, Mladenovic 2 győzelem, 2. Grönefeld, Schuurs 1, 3. Mertens, Szabalenka (belga, fehérorosz, 1.) 1, 4. Csan, Csan (tajvani, 5.) 0
Azonos győzelemszám esetén az egymás elleni eredmény dönt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.