Minden idők egyik legrosszabb tizenegyesét rúgták az NB II-ben – videó
Még a labda is zokogott Szombathelyen.
hvg.hu
Szavakkal nehezen leírható, ami szerda este Szombathelyen történt egy tizenegyesnél, a Haladás-Vác meccsen. Két szenvedő csapat játszott: a Haladás tavaly még NB I-es volt, 15 milliárd forintból kapott új stadiont, de teljesen összeomlottak, simán kiestek, majd még a másodosztályban is kiesőhelyre csúsztak le. A bajnokságban mögöttük egyedül a szerdai vendégük, a Vác állt, akik az eddigi 14 meccsükön 5 pontot kínlódtak össze.
A meccsük 0-0-ra állt a 45. percben, amikor a Haladás tizenegyest kapott. Gaál Bálint állt a labda mögé – a többi már történelem.
De ezt érdemes megnézni egy kicsit alaposabban is. A meccs összefoglalójában a 27. másodperctől látható, hogy Gaál
nekifut,
megáll a labda mögött,
elesik,
és nagyjából öt méterrel mellé gurítja a labdát.
A meccset végül 3-0-ra megnyerte a Haladás, az előző edzőjük kirúgása után ideiglenesen a kispadon ülő Desits Szilárd azt nyilatkozta az NSO-nak:
minden játékosom a megbeszélteknek megfelelően maradéktalanul végrehajtotta feladatát.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.