Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett húszezer szurkolót beengednek a Formula–1-es Eifel Nagydíjra, amelyet a németországi Nürnburgringen tartanak majd október 9-11. között.
A jegyért jelentkező szurkolóknak az arra szolgáló felületen meg kell adniuk, hogy melyik országból érkeznek a futamra. A súlyosan fertőzött helyekről érkezőket az Autosport.com információi szerint el fogják utasítani.
A jegyeket szektoronként kezdik el árusítani, a háromnapos bérletek ára 199 euró lesz. Minden lelátóhoz külön parkoló fog tartozni, a szektorokban pedig négy székből álló blokkokat alakítanak majd ki, hogy a szurkolók, akiknek folyamatosan maszkot kell majd viselniük, ne érintkezhessenek egymással.
Nem az Eifel Nagydíj az első, amire beengedik a drukkereket: már a Toszkán Nagydíjon is ültek a lelátókon, korábban pedig bejelentették, hogy a novemberi Török Nagydíjon is részt vehetnek. Utóbbira a múlt héten már negyvenezer jegyet adtak el.
(Kiemelt képünk illusztráció!)