Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A brutális balesetet szenvedő Daniel Andre Tande jól reagált az ébresztésre.
Felébresztették a mesterséges kómából Daniel Andre Tandét, aki a síugrók világkupa-sorozatának utolsó, planicai állomásán hatalmasat esett a csütörtöki versenyen. "Jól reagált a felébresztésre. Szemkontaktust teremtett, mozgott és reagált a párbeszédre" - mondta Guri Ranum Ekas, a norvégok csapatorvosa.
A 27 éves Tande ugyan a felépülési folyamatnak még csak az elején jár, de a körülötte lévő orvosi csapat nagyon örül az eddigi eredményeknek.
A négyszeres világbajnok síugró már az elrugaszkodás után elvesztette a kontrollt az ugrása felett, így 78 méter után a földre zuhant és végigcsúszott az óriássánc lejtőjén. A csapatban olimpiai bajnok versenyzőnek eltörött a kulcscsontja és kis mértékben kilyukadt a tüdeje. A norvégok edzője, Alexander Stöckl szerint Tande teljesen felépülhet.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.