Több mint száz sérült érmet már eddig is becseréltek az elégedetlen sportolóknak.
MTI/hvg.hu
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy kicseréli a tavalyi párizsi játékok hibás érmeit, és szorosan együttműködik azzal a francia állami pénzverdével, amely az érmek gyártásáért és minőségéért felelt.
A neves Chaumet ékszerész által tervezett, az Eiffel-toronyból származó újrahasznosított vasat is tartalmazó érmekről már tavaly augusztusban olyan hírek keringtek, hogy rozsdásodnak, abból is leginkább a bronzérmek. A nyár végén hasonlóról számolt be Muhari Eszter is, bronzérme gyakorlatilag elkopott. A párbajtőrözőt már akkor Gyurta Dánielen keresztül értesítette a NOB, intézkednek az ügy érdekében, most pedig újabb bejelentést tettek: a hibás érmeket változatlan gravírozással kicserélik, és a cserefolyamatnak a következő hetekben el kell kezdődnie – írják.
Az illetékes pénzverde közölte, hogy a dobogós sportolók által még augusztusban sérültként jelzett érmeket már kicserélték, és ha azóta újak keletkeztek, akkor azokkal is így tesznek majd. A hírek szerint több mint száz hibás érmet adtak már vissza az elégedetlen sportolóknak.
A sérült érmeket a NOB elvileg kicseréli, erről azonban egyelőre nem sokat tudni, az viszont biztos, hogy egyre több dobogós jelzi: az elismerések anyagminősége megkérdőjelezhető.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.