Joachim Löw: Özil nem térhet vissza a német válogatottba
Egyértelművé tette álláspontját a focista a szövetségi kapitány szerint, ezért most már hiába is visszakozna.
Egyértelművé tette álláspontját a focista a szövetségi kapitány szerint, ezért most már hiába is visszakozna.
MTI
MTI
hvg.hu
Európa élklubjainak vezetőedzői azt javasolták a kontinentális labdarúgó-szövetségnek (UEFA), hogy vizsgálja felül az idegenben szerzett gólok szabályát a kupasorozatokban.
MTI
A Magyar Vízilabda Szövetség következő elnöke Vári Attila lehet.
MTI
Új szakmai bizottságot hozott létre a Magyar Labdarúgó Szövetség, melynek nagynevű edzők és volt játékosok a tagjai. A szervezettől azt várják, hogy segítsenek az MLSZ szakmai megújulásában, illetve az NB I színvonalát is értékelik majd.
MTI
MTI
hvg.hu
A magyar-francia páros jutott az elődöntőbe a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében kedden.
MTI
MTI
hvg.hu
A két teniszező és a szervezet között elmérgesedett a viszony. Most ultimátumot adtak.
hvg.hu
A magyar szövetségi kapitány szerint nem szabad a vereségre gondolni, mert akkor biztosan kikapnak.
hvg.hu
Akik csak egy meccsre akarnak jegyet váltani, azoknak jövő szombatig kell várnia.
MTI
Messi szerint a Juventus így viszont favorit lehet a BL-ben.
MTI
Állítólag 70 ezer eurót akart a Viditől havonta, ami valószínűleg kiverte a biztosítékot a klubnál. Közben befutott egy komoly arab ajánlat.
hvg.hu
2Rule helyett Adidas-uniformisokban feszítenek majd Szalaiék.
hvg.hu
Georgi Milanov támadó középpályás, de a Vidi szerint több poszton is bevethető.
hvg.hu
A brazil Ronaldo 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a spanyol labdarúgó élvonalba a nyáron visszajutott Real Valladolidban.
MTI
A kispadra a másik korábbi magyar szövetségi kapitány, Georges Leekens is képben volt.
hvg.hu
A Paris Saint-Germain 4-2-re nyert a francia bajnokság legutóbbi fordulójában a Nimes otthonában. Ángel Di María olyan gólt szerzett, amilyet ritkán látni.
hvg.hu
A Magyar Tenisz Szövetség az Országos Mediációs Egyesület segítségét kérte annak érdekében, hogy rendezze vitáját a két legjobb hazai játékossal, Fucsovics Mártonnal és Babos Tímeával.
MTI
Az éllovas Ferencváros kétgólos előnyről 2-2-es döntetlent játszott a címvédő MOL Vidi gárdájával a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának rangadóján vasárnap.
MTI
Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán bejutott a legjobb nyolc közé a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.
MTI
Győzött a férfi négypárevezős az U23-as Európa-bajnokságon Bresztben.
MTI
Most már a sztárapa is fia nyomdokaiba léphetne.
hvg.hu