Mindenkit megnyugtat a Microsoft: nem lesz fura neve az új Xboxnak
A jelek szerint a Microsoft sem gondolta komolyan, hogy a 2020-ban érkező új játékkonzolt Xbox Series X néven kell majd emlegetni.
A jelek szerint a Microsoft sem gondolta komolyan, hogy a 2020-ban érkező új játékkonzolt Xbox Series X néven kell majd emlegetni.
Nagyjából két hónapot még várnunk kell arra, hogy a Samsung bemutassa az új csúcsmobiljait, egy koncepcióvideóban viszont már összeállították, mire számíthatunk a pletykák alapján.
Egy magyar startup tízszeresére gyorsította a céginformációs lekérdezést a Facebook Messengerben is működő chatbotjával. A szolgáltatás már él.
A januári nagy nemzetközi szórakoztató elektronikai kiállításon a OnePlus egy saját dedikált eseményre készül, amit rejtélyes, igencsak szűkszavú bejelentés kísér a Twitteren.
Az amerikai kormány most még csak kéri a két legnagyobb alkalmazás-áruház üzemeltetőjét, hogy vizsgálja meg az alkalmazásfejlesztők esetleges külföldi kapcsolatait, sőt azt is, milyen nemzetiségű az, aki az appot készítette.
Fontos mérföldkőként tálalja egyik újdonságát az Instagram, azt viszont már nem reklámozzák, hogy van egy réteg, amelyik mindennél többet nyer vele.
Nemrég felkerült a Twitterre egy kép, amin állítólag már a Huawei P40 látható – igaz, csak oldalról, de már így is látszik rajta néhány érdekesség.
Magyarország is szóba jöhet az új Huawei-gyár helyszíneként, miután a kínai óriás újabb európai üzem megvalósításában gondolkodik.
Az Intel óriási összeget fordított az izraeli Habana Labs felvásárlására, hogy az eddiginél jobb és gyorsabb mesterséges intelligenciát építhessen.
Pár hete vitázik már egymással a török kormány és a Google, amelynek egyik konkrét következménye, hogy az androidos szolgáltatások innentől nem kerülhetnek rá az ott értékesített okostelefonokra.
A jelek szerint az eBayen bárki hozzájuthat egy olyan erős lézerhez, amivel még a volfrámot is meg lehet olvasztani.
Vanessa Bézy biológus még 2016-ban rögzítette, amint a nőstény teknősök a tengerben várják, hogy megindulhassanak lerakni a tojásaikat.
A Honey egy érdekes bővítmény, amely segít megtalálni a boltok legjobb ajánlatait, így spórolásra is használható. Magyar boltokra nem lehet keresni, de aki szokott külföldről rendelni, ne hagyja ki – az itthon is népszerű eBay és Amazon is a támogatott boltok között van.
A tervezett X. szimfóniájáról csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között, a mű megkomponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála. Most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy befejezzék a zeneművet mesterséges intelligencia segítségével Beethoven születésének 250. évfordulójára, amelyet 2020-ban ünnepel a világ.
Az indiai Kasmír területén hosszú ideje nem férnek hozzá az internethez az állampolgárok, amelynek hátterében kormányzati okok állnak. Egy jogvédő szervezet szerint példátlan tiltásról van szó.
Az Instagram olyan új funkciót készített, amellyel szeretnék megnevelni saját felhasználóikat: ha a rendszer úgy érzékeli, hogy sértő szöveggel menne ki egy kép vagy videó, jelezni fog.
Egy egész raj orosz tengeralattjáró tűnt fel korábban a NATO tengeri védelmi vonalánál, majd gyorsan mélytengeri szintre merültek és eltűntek. A tengeralattjárókra nukleáris rakéták is felszerelhetők.
A Time magazin egy csokorba gyűjtötte azokat a kütyüket, melyek egy-egy tulajdonságuk miatt kiemelkedtek a mezőnyből és ezért a szakma és a fogyasztók is szívesen emlékeznek rájuk. A listán az Apple okosórája és a Nintendo Switch konzol is helyet kapott.
A tudósok szerint az alma tényleg képes távol tartani az orvost, de csak akkor, ha napi kettő fogy belőle.
Újabb adatbotrány borzalja a kedélyeket a Facebooknál, ahol ezúttal dolgozókkal kapcsolatos információkat lovasított meg valaki. A közösségi oldal csak két hét után értesítette az érintetteket.