Az utasok elkobzott cuccaiból állítottak karácsonyfát a vilniusi reptéren
Brutálisan sok ollót koboznak el a jelek szerint a litván repülőtéren, mert főként abból áll az a karácsonyfa, amit az utastérben felállítottak.
Brutálisan sok ollót koboznak el a jelek szerint a litván repülőtéren, mert főként abból áll az a karácsonyfa, amit az utastérben felállítottak.
A Reebok 2020 őszén dobja piacra az első olyan futócipőjét, melyet teljes mértékben hagyományos tervek alapján, de ugyanennyire nem hagyományos anyagokból készítettek el.
Lakossági felhasználók számára (is) érdekes okostelefonos alkalmazást adott ki a jegybank.
1963 novemberében végzetes fejlövés érte John Fitzgerald Kennedyt, az USA 35. elnökét. A szakemberek nemrég elkészítették a kilőtt puskagolyók részletes, digitális mását.
Az emberi állóképességet, fizikai erőt és mobilitást javító önmozgó külső testvázakkal, azaz exoskeletonokkal végeznek kutatást a Pécsi Tudományegyetemen. A legújabb szerkezetekkel már napi 10 kilométert is meg lehet tenni sík terepen, sőt, némi gyakorlással a lépcsőzés sem jelent akadályt.
Minden szülő rémálma az egekbe szökő telefonszámla, amit esetleg a gyerekei produkálnak. Az iOS legújabb frissítésének megjelenésével globálisan elérhetővé vált az a funkció, amelyik éppen ezt akadályozhatja meg.
Érdekes kérdéseket vet fel a jövő évi iPhone boimetrikus azonosítása. Az szinte biztos, hogy visszatér a Touch ID (és nem is akárhogyan), de akkor nem válik feleslegessé a Face ID? Mindkét megoldásnak vannak előnyei, hátrányai.
Amit eddig csak a kiváltságosak érhettek el, azt mostantól fokozatosan minden androidos (pontosabban az Android 7-et, illetve ennél újabb rendszert futtatók): a Microsoft YourPhone alkalmazása lehetővé teszi, hogy a PC-jükről intézzék telefonhívásaikat.
Egy friss statisztika szerint a legtöbb rosszindulatú hirdetési kampányt a Windows rendszert használók szenvedik el. Ez a rendszer elterjedtségét nézve érthető, ám a lista második helyezettje annál meglepőbb. Tippeket is mutatunk a veszély elhárításához.
Biztonságosabbá teszi saját üzenetküldője, a Messages működését a Google. Az apphoz két újítás is érkezett, illetve érkezik.
Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodójaként számon tartott II. Ramszesz ritka szobrát fedezték fel régészek Kairótól nyugatra, a gízai piramisok szomszédságában – jelentette be a héten az észak-afrikai ország régészeti minisztériuma.
Akár a NASA-hoz, akár a Roszkoszmoszhoz jelentkezne űrhajósnak, mese nincs: oroszul tudni kell. Ha alacsony termetű, inkább az oroszoknál felvételizzen, ha viszont nem ért a vírusirtókhoz, akkor inkább az amerikaiaknál érdemes kopogtatni.
A NASA tudósai azt vizsgálják, melyik lehetne a legjobb helyszín az űrhajósok számára a landoláshoz.
Egy jövőre esedékes frissítés után jó pár WhatsApp-felhasználó nem fog tudni belépni az alkalmazásba, mivel a szolgáltatás többé nem támogat majd bizonyos rendszerváltozatokat.