A vizsgálattól annak végleges megállapítását remélik, hogy hány évet élt a fáraó, aki a történelemtudósok szerint nyolc éves korában lépett trónra, és az eddigi kutatási eredmények szerint tíz évig (Kr.e. 1319-1309) uralkodott. A kutatók azt is szeretnék megállapítani, hogy a fáraó természetes halállal halt-e meg, vagy sem.
Suttogás támadt az egyiptomi szemtanúk körében, mert épp, amikor a Királyok Völgyében kivették sírjából a mumifikált holttestet, heves homokvihar támadt és megeredt az eső - ez utóbbi csak ritkán fordul elő Felső-Egyiptomban. "Ez a fáraó átka" - mormolta aggódva héhány jelenlévő. Az erről szóló még a húszas években keletkezett, amikor egy Howard Carter nevű brit vezette sírrablóbanda több tagja nem sokkal a szarkofág felnyitása után életét vesztette.
Az egyiptomi régészeti hivatal vezetője, Zahi Havvász közlése szerint a múmia elég súlyosan meg van rongálva, főleg attól, hogy Carterék annak idején durva eszközökkel és módszerekkel távolították el az aranydíszeket. Csak a fej van jó állapotban. A komputertomográfos vizsgálatot ott a helyszínen, a Királyok Völgyében végezték el, mert mind Luxor, mind Kairó régészei és lakói határozottan tiltakoztak az ellen, hogy a fáraó múmiáját elvigyék. A felvételkészítésre az éjszakai órákban került sor, hogy a kutatókat ne zavarják a kiváncsi turisták. 15 perc alatt 1700 felvételt készült, az eredményeket három hét múlva teszik közzé.
-
2005.01.06 - 16:15
-
2005.01.06 - 16:15
-
1 perc
Komputertomográffal vizsgálják Tutanhamon fáraót
Az egyiptomi Luxorban kutatók az éj sötétjében kiemelték szarkofágjából Tutanhamon fáraó múmiáját, hogy - most először - komputertomográffal (CT-vel) megvizsgálhassák.

Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Eltörölték a kampányköltés felső korlátját: a DK-tól a Tiszáig megnéztük, kinek mit jelent ez
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Máris megvan Lázár minisztériumában a lemondott közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár utódja
Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.