szerző:
techline.hu

Egy notebook használatakor van néhány olyan szempont, amelyek egy asztali gép...

Egy notebook használatakor van néhány olyan szempont, amelyek egy asztali gép esetében nem különösebben lényegesek, de legalábbis nem befolyásolják jelentősen a munkát. Azt ugyebár már a notebook megvásárlása előtt érdemes eldönteni, pontosan mire is akarjuk használni majd a gépet. Más árkategória egy munkára, egy multimédiára vagy éppen egy komolyabb játékra is fogható hordozható gép, ráadásul később a bővítés sem olyan egyszerű.
A vásárláshoz egy korábbi cikkünkben szolgálunk alapvető tudnivalókkal, sőt egy másik cikkünkben olyan szoftvereket is összegyűjtöttünk, amelyek kifejezetten javallottak egy notebookra.
Ezúttal pedig megmutatjuk, mire figyeljünk, amikor már megvan a notebook, illetve milyen apróságokkal tehetjük kényelmesebbé és hatékonyabbá notebookos életünket.

Kerüljük a feltűnést
Bár nem nyerő dolog paranoiásnak lenni, azért érdemes szem előtt tartani, hogy egy notebookkal a parkban ücsörgő fazon meglehetősen feltűnő jelenség lehet. Ám a notebooknak éppen az az előnye, hogy bárhol, bármikor tudjunk dolgozni, vagy egy kávézóba beülni, és mondjuk wifin keresztül elintézni a levelezésünket, vagy böngészni kicsit a techline.hu-t...

Az optimális megoldás mindenesetre valóban az, ha olyan nyilvános helyet (például kávézó) választunk, ahol kényelmesen, nyugodt körülmények között és biztonságban hódolhatunk elfoglaltságunknak. Mellesleg ma már a bevásároló-központok is dugig vannak notebookra görnyedő emberekkel, szóval egy ilyen helyen még csak feltűnést sem keltünk. Egy elhagyott parkban vagy egy külvárosi szűk utcában azért már van esély arra, hogy gép nélkül térjünk haza...

Adataink biztonsága
Mivel egy mai notebookban általában alapfelszereltség a wifi, kézenfekvő, hogy az ember ezen keresztül csatlakozzon az internetre, bárhol, bármikor.
Ha ezt tesszük, figyeljünk oda, hogy adataink biztonságban legyenek. Ehhez egy tűzfal, és windowsos notebook esetében egy vírusirtó biztosan nem árt. Azt is érdemes ellenőrizni, hogy biztonságos kapcsolattal csatlakozunk-e (ez a csatlakozás típusánál kiderül), különben könnyedén csali hotspotokba is beleszaladhatunk, amelyeket csak azért üzemeltetnek, hogy adathalász módszerekkel begyűjtsenek rólunk némi információt. Ebből a szempontból nem mindig nyerő, ha engedjük a gépnek a kérdés nélküli, azonnal csatlakozást az éppen szabadon elérhető hálózatokhoz. A fájl- és nyomtatómegosztás kikapcsolása ilyen esetekben hasznos lehet.
Mindig tartsuk frissen az antivírus szoftverek adatbázisát, és telepítsük az operációs rendszerhez kiadott frissítéseket, biztonsági javításokat is.

A megbízható wifi hotspotok megtalálására egy korábbi cikkünkben már részletes tanácsokkal szolgáltunk.
Az is jól jöhet, ha fontos adatainkat titkosítva őrizzük a gépen. Ebben az esetben ugyanis jelentősen csökkenthetjük a minket ért kárt, amikor a gépünknek esetleg lába kél. Ha bizalmas dokumentumokat is tárolunk a notin, a titkosítás gyakorlatilag létszükséglet (és persze az sem árt, ha van egy másolatunk ezekről, de persze nem egy másik mappában a notebookon.  Aki nem szeretne plusz pénzt költeni erre, korábbi cikkünkben megtalálja a legmegbízhatóbb ingyenes megoldásokat.
Ha nyilvános helyen dolgozunk a gépen, mindig figyeljünk oda, hogy más ne lássa az éppen beírt jelszavakat és felhasználói neveket, hiszen ezek birtokában még a gép sem kell ahhoz, hogy valaki átnézze mondjuk a Gmail fiókunkat. A jelszavak és PIN kódok biztonságos nyilvántartásához itt mutattunk be néhány remek windowsos és Mac-es alkalmazást.

Ha nem akarunk „felsülni”...
Egy apróság (bár éppen vége a nyárnak, de jövőre is eltehető e tanács): gépünk és adataink biztonsága érdekében kerüljük a munkát a tűző napon. Nekünk sem feltétlenül tesz jót a mostanában egyre jellemzőbb 37 fokos hőség, de a notebook sem lesz hálás, ha a merevlemez, a processzor és a videokártya által keltett hő mellett még a természet nyújtotta kihívásokkal is meg kell küzdenie. Szóval nyáron is érdemes az árnyékot választani, ha pedig mindenáron barnulni akarunk, hagyjuk otthon a notebookot és vigyünk inkább egy könyvet...

A „lifestyle” érzés elhatalmasodásának első pillanataiban az újdonsült notebook-tulajdonosok előszeretettel viszik ágyba szerzeményüket. Nos, ez sem feltétlenül jó ötlet, mivel a paplan és a lepedő nem kifejezetten örül a közvetlen hőhatásnak, ráadásul a gép is megsínyli, ha az egyenetlen felületnek köszönhetően „befogjuk” a szellőzőnyílást. Szóval gépcsere, lakástűz és kedvesünk érthető rosszallása az, amivel szembe kell néznünk, ha ágyban szeretnénk notebookot használni. Ha elkerülhetetlen, legalább annyit tegyünk meg, hogy egy keményebb fatáblára helyezzük a gépet az ölünkben.
Igaz is, ölbe venni egy notebookot szintén igényel némi körültekintés, különösen férfitársaim figyelmét hívnám fel rá, hogy bizonyos testrészek nem örülnek a gép által keltett plusz hőnek, de mellesleg egy formás női combon sem feltétlenül előnyös egy égési sérülés, szellőzőrácsos mintázattal sem...

Mit vigyünk magunkkal?
Egy notebook nagy segítség egy üzleti útnál, de ilyenkor azért nem árt, ha kéznél van néhány apróság, amelyeknek köszönhetően megúszhatjuk a kellemetlen meglepetéseket, és amelyekkel lehengerelhetjük üzleti partnereinket.

- egy jó táska
Lehetőleg olyan, amelyben minden elfér, és amelyik amellett, hogy biztonságot nyújt a gépnek a fizikai behatásokkal szemben, nem vágja le a karunkat sem, ha netán vállra akasztott géppel kell végigsétálnunk egy reptéren. Tapasztalataim szerint olyan 10 ezer forint körül már megfelelő és külsőre is elfogadható táskát mondhatunk magunkénak. Drágább persze van rengeteg, de ennél kevesebbet befektetni nem mindig éri meg...

- hordozható nyomtató
Ebből is annyi van, mint égen a csillag. Természetesen bármelyiket választhatjuk, de ha valaki nem tud dönteni, személyes tapasztalatok alapján javasoljuk a Canon Pixma IP100-at, amely meglehetősen jó akkuidővel rendelkezik és tudásához mérten elfogadható az ára (sajnos a 60 ezer forint azért nem olcsó). Tintasugaras, színes nyomtatásra is bevethető, használható windowsos géppel és Mac-kel is, és a Bluetooth csatlakozás miatt még csak kábelezgetni sem kell. Ideális mobil kütyü.

- nemzetközi csatlakozók
Ha külföldre utazunk, ne feledkezzünk meg a megfelelő átalakítókról sem, hiszen számos országban eltérnek a hálózati csatlakozások a miénktől.

- hordozható Bluetooth egér
Nem mintha bármi bajom lenne a touchpadekkel, de bevallom, nem mindegyikkel vagyok képes rendesen dolgozni (mellesleg így lehet őket kikapcsolni). A kényelemért nem nagy ár egy Bluetoothos, hordozható egér bevetése (értelemszerűen csak azoknál a gépeknél, amelyekben van Bluetooth, de a mostaniak szinte mind ilyenek). Sok ilyen rágcsálót kipróbáltam, nekem eddig legjobban a Microsoft Bluetooth Notebook Mouse 5000 „jött be” (a neve is háromszor akkora, mint az egér maga).

Kicsi, könnyű, pontos és kényelmes. Windowsos notival és MacBookkal is kiválóan használható. Akit bővebben érdekelnek a tapasztalatok, itt olvashat róla tesztet. De természetesen itt sem ez az egy alternatíva létezik.

- hordozható projektor
Ha prezentációkkal dolgozunk, akkor járunk a legjobban, ha nem bízzuk a véletlenre, hogy lesz-e az adott helyen megfelelő projektor. Egy jó minőségű, hordozható kivetitő persze nem olcsó mulatság, de ha kényesek vagyunk munkánk színvonalára, ráadásul ügyfeleink szemének épségére is gondolunk, nem fukarkodhatunk. Nálunk legutóbb a Samsung 120 ezer forintos mobil kivetítője járt teszten, a nem éppen fantáziadús SP-P310ME fedőnévre keresztelve. A készítők 20000 órányi élettartamot ígérnek a LED lámpának, amiről sajnos nem állt módunkban meggyőződni, viszont körülbelül 1 perc alatt kötöttük össze egy MacBookkal a „kicsikét” (természetesen működik windowsos géppel is), és még behúzott sötétítőfüggöny (tehát nem teljes sötétség) mellett is tökéletesen látható, éles képet adott. A színek élettel teltek voltak alapból, de a kép minden jellemzője állítható a menüből. Kényszerhelyzetben második monitornak is alkalmazható, ha éppen nincs más, igaz, csak 800x600-as felbontásban.

Ha éppen egy szállodai szobában ér minket az este, remek házimozit rögtönözhetünk vele egy szabad falfelületre (én teszt céljából a konyha sárgás, fűrészporos tapétával fedett falára vetítettem DVD-ről filmet egyszer... aztán még néhányszor…). Tökéletes moziélmény! Prezentációk vetítésére több mint elegendő a Samsung apró (127 x 94 mm-es) projektora, a hordozhatóságról pedig egy diszkrét kis műanyag doboz gondoskodik, amelyben elfér a masina és minden csatlakozója. Sőt, még tölthető akkut is kérhetünk hozzá, hogy akár az afrikai éjszakában, áram nélkül is előadhassuk nagyratörő terveinket egy békés törzsnek az oroszlánvadászat megreformálásáról.

- mobiltelefon vagy USB modemes mobil internet (GPRS vagy 3G)
Ha olyan helyre megyünk, ahol nincs wifi hotspot, jól jöhet, ha telefonunkon vagy akár egy USB-s modemen keresztül elérjük a mobil internetet. Előfizetni ilyenre már bármelyik hazai szolgáltatónál lehet, de előtte érdemes a tarifákról és az esetleges külföldi elérhetőségről érdeklődni. Ha a telefonunk modemként is működik (a legtöbb képes erre), akár azt is használhatjuk a csatlakozáshoz.

- pótakku
Ha hosszú útra megyünk, és várhatóan nem lesz a közelben áramforrás, nem árt, ha feltöltött pótakkukkal vágunk neki a világnak. A modern gépeknél általában egyszerűen megoldható az akkucsere.

- USB-s mobil merevlemez
A notebookok általában kisebb kapacitású merevlemezzel kerülnek forgalomba. Ha nem szándékozunk cserélni, egy USB-s merevlemezzel is növelhetjük a tárhelyet. Ez a készülék biztonsági mentések készítésére is kiválóan alkalmazható.

A fentiek birtokában – különösen, ha közben elnéztünk a linkelt cikkekre is – már meglehetősen jó esélyünk van arra, hogy a notebook elsősorban örömforrás és a hatékony munka alapja legyen, ne pedig egy divatból vagy tévedésből megvásárolt papírnehezék az íróasztalon.


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kigyulladt a békéscsabai nagy malom épülete – fotók

Kigyulladt a békéscsabai nagy malom épülete – fotók

400 milliárd forintot bukhat Magyarország a szabálytalan közbeszerzések miatt

400 milliárd forintot bukhat Magyarország a szabálytalan közbeszerzések miatt

Megint több ezer amerikai katona érkezhet a Közel-Keletre

Megint több ezer amerikai katona érkezhet a Közel-Keletre

322 millió forintért árulják a laptopot, ami tele van vírussal

322 millió forintért árulják a laptopot, ami tele van vírussal

Izgalmas hardvert tesztel a Spotify, csak épp nem akarja árulni

Izgalmas hardvert tesztel a Spotify, csak épp nem akarja árulni

Oroszi Babett: Rólam azt hitték, magyar vagyok

Oroszi Babett: Rólam azt hitték, magyar vagyok