Vérlázító, hogy a magyar sci-fi írókon - vagy bármilyen sci-fi írón - valaki számonkéri azt, hogy miért nem az a jövő következett be, amit ígértek - sommázható a Hungarocon paneljén felszólaló írók (Pete László, Bán János, Markovics Botond, László Zoltán, Antal József) és a panelen résztvevők véleménye. A sci-fi írók ugyanis nem ígérgetnek, nem jósolnak, a társadalmi felelősségvállalásban nem vesznek részt, ők művészek, akik elképzelhető jövőképekről tömörítik könyvekbe gondolataikat, sokszor inkább a jelenre, nem is a jövőre reflektálva. Mindez az írók szerint amerikai elvárásnak számít, a magyar nyelvű irodalomban ilyen nem történt, ahhoz pedig műveletlen, reménykedő, hitét elvesztett olvasóközönség kell, hogy a sci-fitől bármit is várjon.

Ami cikkünket illeti, valóban két oldalban - az internetes olvasási szokásokhoz illeszkedve, a témához képest sajnos röviden - mutattunk be egy kifejezetten angol nyelvterületen mutatkozó trendet: a tudományos és technológiai innovációkban legalább annyira segítkeznek a sci-fi írók, mint maguk a feltalálók vagy kutatók. A cikk címe pedig - ahogyan azt említettük - az amerikai popkultúra gunyoros kérdését idézi. Szó sincs arról, hogy bármit elvárnánk a sci-fi íróktól azon kívül, hogy szórakoztató és elgondolkodtató művekkel lássanak el minket. Provokációnak nem, gondolatébresztőnek viszont annál inkább szántuk a cikket, őszintén örülünk annak, hogy ennek révén mind a téma, mind a tudomány és a sci-fi kapcsolata, mind pedig a tudományos-fantasztikus irodalom újra, ha ugyan rövid időre is, de a figyelem középpontjába került.