A Switched nevű weboldal értesülései szerint a Temptone művésznéven alkotó graffitis barátai néhány szakemberrel kiegészülve néhány hét alatt állították össze a kereskedelmi forgalomban kapható eszközökből álló rendszert, amelyhez nyílt forráskódú szoftver segítségével készítették el a művész szemmozgását értelmező programot.
Mint a videón látható, a graffitit egy ház falára vetítették ki, amelyre Quan rálát kórházi ágyából. Az EyeWriter nevű rendszer egyébként egy olcsó napszemüvegből, néhány infravörös diódából és egy kisméretű kamerából áll. A szoftver ezen eszközök segítségével követi a pupilla mozgását és ez alapján jeleníti meg az elkészült mintát. Quan saját művésznevét ábrázoló, úgynevezett tag-jét készítette el, amelyet utoljára több mint öt évvel ezelőtt festhetett fel egy házfalra.