Reklámblokkolók - az ingyenes internet halála?

 Kétféle ember van a világon: aki gyűlöli a reklámokat, és aki utálja a reklámokat. A világ azonban, legalábbis jelenleg, nem más, mint egy óriási hirdetőtábla, mi pedig – akár tetszik akár nem – elsősorban fogyasztók vagyunk. Reklámokat látunk a televízióban (szerencsére már nem sokáig, pár év és ez a médium valószínűleg ebben a formában eltűnik), reklámok jönnek a rádióból, ha pedig kimegyünk az utcára, akkor óriásplakátok vesznek körül minket. És persze reklámok vannak az újságokban, a műzlis doboz hátán és a műanyag kávéspoháron is. Nem tudunk olyan helyre menni a földgolyón, ahol nem vesz körül minket a reklám – szűrni azonban csak egyetlen médiumban tudjuk őket, ez pedig az internet.

A szűrés jelen esetben kikapcsolást jelent. Az ArsTech legutóbbi felmérése szerint, a neten böngésző felhasználók több mint 60%-a használ valamilyen reklámszűrőt vagy -blokkolót. Nem is lehet őket (minket) hibáztatni – a netezés gyorsabb és áttekinthetőbb lesz, a felhasználónak könnyebb a tartalomra koncentrálni a zavaró, izgó-mozgó bigyók kikapcsolásával. A legnépszerűbb reklámblokkolók a Firefoxhoz való AdBlock Plus  (tizennégymillió letöltésnél tartanak),  illetve a spyware-ek ellen is némi védelmet biztosító SuperAdblocker.

Az óriási reklámblokkolási hisztériában maguk az oldalak üzemeltetői, illetve a reklámokat készítő kreatívok a hibásak (bizony, a hibás nem a felhasználó, aki blokkol, ő már csak igazodik a helyzethez és „védekezik”).

Az oldal üzemeltetői azért, mert „pénzért mindent” (ez mondjuk érthető), a kreatívok és ügynökségek pedig azért, mert nem érzik a határt a jó reklám és a roppant idegesítő, frusztráló reklám között. Utóbbira jó példa a pop-up, expanding ads és még sorolhatnánk – ha valaki kíváncsi, melyik a tíz legidegesítőbb online reklámfajta, (és hogy mit jelentenek a fenti szakszavak) megtudhatja előző írásunkból.

A reklámokat tehát mindannyian blokkoljuk: van, aki kiegészítőkkel, mások külön szoftvereket használnak, és van, aki az Opera beépített reklámszűrőjére esküszik. Közben azonban mindannyian elfeledkezünk egy fontos dologról: konkrétan arról, hogy a reklámok blokkolásával azt érjük el, hogy előbb utóbb megszűnnek kedvenc oldalaink, pedig pontosan az ő olvasásuk miatt kezdtünk el reklámokat blokkolni.

Van ugyanis egy óriási különbség a hagyományos reklámozási fajták és az internetes felületértékesítés között. A televíziók, rádiók, de még a nyomtatott sajtó is úgynevezett „MBP” (medium based on potential) felületeknek számítanak: az ügynökségek és reklámozók, durván fogalmazva, „elhiszik”, hogy X reklámot Y ember láthat megjelenése után, és ennek függvényében fizetnek a megjelenésért.

Az MBP reklámozási modell eléggé ősrégi, és kezd is kimenni a divatból (egyszer az ügynökségek is rájönnek majd, hogy a Mónika show kétmillió nézője egyrészt nem is kétmillió, másrészt kb. 0,001%-uk nézi meg a reklámot, a maradék kimegy sörért a konyhába). Az interneten (legalábbis a legtöbb esetben) azonban az úgynevezett „trackable”, azaz követhető reklámozás zajlik.
Ez konkrétan annyit tesz, hogy csak akkor fizetnek a reklám után, ha az valóban elérte a célközönséget. A célközönség pedig bőszen blokkolja a reklámokat, bevétel tehát nincsen. Konklúzió: vagy újabb reklámozási formára van szükség, vagy fizetőssé kell tenni a tartalmat, mivel (sarkított fogalmazás, de alapvetően igaz) az internetezők saját maguk teszik tönkre az általuk annyira szeretett oldalakat, legalábbis bevételi oldalról közelítve a kérdést.

Az első „fecskék” a megoldásra máris láthatók a neten: több ingyenes közösségi oldal (Nexus, Hpalm, sőt a NYT is próbálkozott) finoman érdeklődik olvasóitól egy esetleges fizetős hozzáférést illetően, míg mások úgy oldják meg a problémát, hogy „letilthatatlan” reklámokat készítenek. Az utóbbi megoldás éllovasai pl. a Wired magazin online oldala, vagy az IGN, ahol nemes egyszerűséggel átdizájnolják a fejlécet és magát az oldalt, a mindenkori reklámkampánynak megfelelően: a színek, a logó, a háttérkép, de még az oldal szerkezete is változik (ezzel auztán nem tud mit kezdeni az adblocker).

A megoldás érdekes, és bár nagyon erőforrás-igényes, viszonylag jónak számít, hiszen ez a fajta reklám nem túl idegesítő (főleg ha igényes a kivitelezés), letilthatatlan, jól jár a magazin és az olvasó is. Más oldalak agresszívebben támadnak, így sok helyen láthatunk úgynevezett „pop under”-t, ami olyan, mint a pop-up, azaz a felpattanó ablak, csak ez nem felül, hanem az aktuális oldal alatt nyílik meg. Mivel általában közvetlen linkekre teszik, az adblocker sem tud vele mit kezdeni – ha a link mögötti tartalomra vagyunk kíváncsiak, akkor megkapjuk a pop-undert is.  De van, aki nemes egyszerűséggel kivette a közvetlen lokális linkeket, (pl. Imgsrc.ru és sok más képmegosztó), és minden site-on belüli link egy ún. reklámátjárón keresztül működik, így minden klikkelés után reklámot kapunk. Nagyon idegesítő megoldás, cserébe viszont garantált a bevétel. Ráadásnak pedig még mindig ott az AdWords és különböző mutációi – sokan az internetes reklám jövőjének tekintik ezt a megoldást.

 Ne essünk abba a hibába, hogy azt hisszük, az internet „tétlenül” fogja nézni, hogy mi, felhasználók kedvünkre blokkolgatjuk a reklámokat. Az online iparág hirdetési bevétele már tavaly megelőzte a televíziót (és minden mást is) – hatalmas üzletről van tehát szó. 

S hogy kinek van igaza? Nekünk, felhasználóknak? Talán... Jogunk van hozzá, hogy ne ugráljanak az arcunkba a dühítő reklámok. De képzeljük csak bele magunkat egy kicsit a másik oldal helyébe. Fizetjük a szervert, a domaint, a tartalom előállítását és a webmestereket – mindezt ingyenesen kínáljuk, cserébe pár reklámablak vagy banner „elviseléséért.” Majd az oldalunkra özönlő látogatók nemes egyszerűséggel úgy döntenek, nem viselik el ezt sem, és „elveszik” egyetlen bevételi forrásunkat egy apró böngésző-kiegészítés segítségével. (Miközben szolgáltatásainkat és tartalmunkat ezért igénylik). Az érzés olyan lehet, mint ha éttermet üzemeltetnénk, ahol a látogatók ötven százaléka csak eszik, de nem fizet. Mindkét félnek igaza van, az arany középút megtalálása pedig most zajlik. Kíváncsian figyeljük, lesz-e kompromisszum, és ha igen, miféle?

A jelenség természetesen nem új keletű, ad-blockerek régóta léteznek – a gazdasági válság azonban most középpontba helyezte a problémát. Ne lepődjünk meg tehát, ha nemsokára újabbnál-újabb, és főleg vadabbnál-vadabb reklámozási megoldásokat és újításokat fogunk látni a neten: reklámokhoz igazított oldal-dizájnok, háttérképekbe rakott óriási reklám-jpg-k, közvetlen, oldalon belüli linkek eltűnése és egyéb innovatív megoldások fogják „idegesíteni” a felhasználót. Persze még mindig kevésbe dühítő, mintha fizetnünk kellene a tartalmakért, igaz?