Vladimir Nabokov világszerte a Lolita című könyve révén vált ismertté, ám kevesen tudják róla, hogy autodidakta pillangókutató volt. Az Icaricia nembe tartozó lepkéket például 1944-ben írta le a New York Times szerint. Az amerikai lap azt írja: immár bebizonyosodott Nabokov teóriája arról, hogy öt hullámban, a Bering-szoroson át érkeztek bizonyos kék pillangók az Újvilágba. A genetikai vizsgálatok, a DNS-ben előállt mutációk ugyanis azt igazolták, hogy az Andokban egymás mellett élő, korábban közeli rokonságban lévőnek hitt fajok valójában csak távoli kapcsolatban állnak egymással, közös ősük 10 millió évvel ezelőtt élhetett Ázsiában.

Nabokovot saját korában, a negyvenes években nem ismerték el komoly elméleti tudósként, és csak most vették elő újra ötletét a lepkék evolúciójáról. Azt is igazolták, hogy amint egyre hidegebbé vált a Bering-szoros környékén a klíma, úgy változtak az Ázsiából Amerikába vándorló pillangófajok is; természetesen a hideget jobban tűrő lepkék tudtak csak később átkelni a szoroson.

Autodidakta

Nabokov autodidakta tudósként amúgy nem volt teljesen sikertelen: Amerikában a Harvard Egyetem összehasonlító zoológiai múzeumában a lepkegyűjtemény kurátora volt. Szenvedélyes lepkevadászként számos fajt gyűjtött be a múzeum számára. Több száz fajt írt le tudományosan, elsősorban a pillangók genitáliáit, nemi szerveit elemezte, ebből vonta le azokat az evolúciós következtetéseket, amelyek a szaktudósok figyelmét hosszú évtizedekig elkerülték. (Mások ugyanis inkább a feltűnőbb tulajdonságokat vizsgálták, és ezek alapján állították a különböző fajok közeli rokonságát – most kiderült: tévesen.)

1945-ben vetette fel egyébként Nabokov, hogy a kék Polyommatus csoport Ázsiából érkezett Amerikába. Méghozzá évmilliókon át tartott ez a folyamat, több hullámban. Nabokov 1977-ben halt meg, és csak az elmúlt tíz évben kezdték komolyabban venni elméleteit.

Kedden beigazolódott

Kedden jelent meg az a tanulmány a Proceedings of the Royal Society of London folyóiratban, ami úgy tűnik, végleg eldönti a vitát, és Nabokovot a komoly tudósok közé emelheti, halála után több évtizeddel. Naomi Pierce, a Harvard kutatója, a tanulmány társszerzője csodával határosnak minősítette, hogy az orosz származású író pillangóelmélete igaznak bizonyult.

Nabokovot éppen szülőföldjén érték az első hatások, amelyek a lepkevadászat felé terelték. Szülei tanították erre, és amikor apját a hatóságok börtönbe vetették hazájában, egy pillangót vitt neki a cellájához a nyolcéves Vlagyimir. Tinédzserként már lepkegyűjtő túrákat tett Nabokov, és már ekkor megpróbálta tudományosan leírni őket, ahogyan azt a szaklapokban látta. Nabokov azt nyilatkozta, ha nem tört volna ki a forradalom Oroszországban, ami miatt családja 1919-ben elmenekült onnan, pillangókutató lett volna belőle. Ám 1940-ben Európából is tovább kellett menekülnie, ekkor került Amerikába, ahol a kék pillangókkal is foglalkozni kezdett.

Világhír

1958-ban azonban más területen lett világhírű: a Lolita című könyvével berobbant az irodalmi világba. Ekkor felfigyeltek zoológiai tanulmányaira is, de csak mint érdekességet említették meg az újságok. Mindeközben a tudományos életben is csak a leíró jellegű tanulmányait idézték, nem az elméleti munkásságát méltatták.

Csak 1990-tól kezdte Pierce doktor kutatni Nabokov teoretikus jelentőségű munkáit, amelyeket csupán a modern génkutatás, a DNS-vizsgálatok segítségével lehetett igazolni. E kutatások igazolták: az öt hullámban érkező pillangófajok Ázsiából erednek, és a Bering-szoroson keltek át valóban.