szerző:
hvg.hu

Mivel a gyerekek körében is egyre csak nő a mobileszközökkel töltött idő, ezért ezek az appok fontos szerepet tölthetnek be a kicsik fejlődésében. A szakemberek – egy magyar részvétellel zajló kutatás során – éppen ezért voltak kíváncsiak a programok oktató jellegére, valamint arra, hogy mennyire igazodnak a helyi kultúrához és nyelvhez az alkalmazások azokban az országokban, ahol nem az angol az anyanyelv.

A Journal of Early Childhood Literacy című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerzői a gyerekeknek szóló tabletes applikációk piacát hasonlították össze négy gazdaságilag eltérő európai országban: Hollandiában, Törökországban, Görögországban és Magyarországon – köztük Takács Zsófia Katalin, az ELTE PPK adjunktusa, a Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport vezetője. A kutatók a nyolc éven aluliak számára készült, a Google Play-ből és az iTunes App Store-ból letölthető legnépszerűbb appokat vették górcső alá.

Az eredmények azt mutatták, hogy a legkedveltebb gyerekeknek szóló programok között nagy átfedés van a vizsgált négy országban, tipikusan nemzetközi fejlesztők alkalmazásai szerepelnek javarészt a toplistákon (például Toca Boca, Dr. Panda, Sago Mini, Disney). A legkelendőbb appok közül ennek megfelelően meglehetősen kevés tartalmaz hangzó beszédet (kevesebb, mint a fele), és ezeknek is csak töredéke érhető el anyanyelven.

Hazánk ebben a tekintetben sereghajtó, ugyanis a népszerű appok csupán tíz százaléka volt elérhető magyarul. Ez a trend a szakértők szerint veszélyes lehet a gyerekek nyelvi fejlődésére, figyelembe véve a növekvő tablethasználatot.

A kutatók az eredményekkel az appfejlesztők figyelmét szeretnék felhívni erre a problémára.

Ami az oktató jellegű tartalmat illeti, a kutatás arra is rávilágított, hogy a legközkedveltebb applikációk körülbelül egyharmadában található a nyelvi készségekhez, az írás-olvasáshoz, a matematikához és a természettudományokhoz köthető tartalom. Ezek nagy része az írás-olvasás technikai készségeit tanítja, így bár többségében a kisebbek számára hirdetik őket, mégis inkább az iskoláskorúaknak valók. A kutatók az anyanyelven elérhető és az írás-olvasás készségeket játékosan előkészítő, például mesekönyvappok fejlesztését szorgalmazzák az óvodáskorúak számára.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kormányinfó: Akár milliárdokat is fordíthat a kormány szúnyoggyérítésre

Kormányinfó: Akár milliárdokat is fordíthat a kormány szúnyoggyérítésre

Mint a kisgömböc: mutatjuk, hogyan nőtt egyre nagyobbra Rogán Antal tárcája

Mint a kisgömböc: mutatjuk, hogyan nőtt egyre nagyobbra Rogán Antal tárcája

Izgalmas fejlesztéssel készül az Oppo, egy hét múlva mutathatják be

Izgalmas fejlesztéssel készül az Oppo, egy hét múlva mutathatják be

Amerikai edzője lett Babos Tímeának

Amerikai edzője lett Babos Tímeának

Hiába ígérték az oroszok, mégsem engedték még szabadon a "cetbörtönben" tartott delfineket

Hiába ígérték az oroszok, mégsem engedték még szabadon a "cetbörtönben" tartott delfineket

Ma is le fog szakadni az ég

Ma is le fog szakadni az ég