szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha minden valóban úgy lesz a jövő héten bemutatkozó új telefonban, ahogy most tűnik, akkor jó eséllyel tarolni fog a készülék a következő hónapokban.

Két hete sok minden kiszivárgott a Huawei P20 szériájáról: a P20 Lite, a P20 és a legerősebb P20 Pro fontosabb adatai, a készülékek árai és néhány fotó is. Most a Pro verzióról került elő néhány újabb információ.

A Samsung az általunk is tesztelt Galaxy S9-nél a kamerát helyezte a fejlesztések középpontjába, és minden jel szerint sikerült a hadművelet: az S9+ rögtön első helyre ugrott a legjobb mobilos kamerák listáján. A Huawei is hasonló területen újítana. Ahogy az korábban már kiderült, a március 27-én érkező P20 Pro hátlapján nem dupla-, hanem triplakamera lesz.

©

A WinFuture információi szerint a természetesen most is a Leicával közösen fejlesztett hátlapi kamerarendszer egyik szenzora egy 40 megapixeles darab lesz. Bár a megapixelek háborúja szerencsére már lecsengett, ez azért így egy tekintélyt parancsoló darab. Főleg rendszerben: mellé egy 8 megapixeles telefotólencse kerül, amely állítólag 3x-os optikai zoomot kínál, szoftveres rásegítéssel pedig 5x-ös nagyításra lesz majd képes a rendszer, a pletykák szerint elég jó minőségben. A harmadik képleső egy 20 megapixeles szenzor lesz, amely az elmúlt években megszokottak szerint fekete-fehérben figyel majd, így járul hozzá ahhoz, hogy a végső (színes) kép még jobb legyen. A készülék előlapi (szelfi)kamerája 24 megapixeles lehet.

A P20 Próba a most kiszivárgott információk szerint belekerül majd a Samsung Galaxy S9-ének szuperlassított felvételi lehetősége is. (Amellyel egyébként a Sony jött ki elsőként, náluk már tavaly megvolt a másodpercenkénti 960 képkockát rögzítő videós képesség.)

©

Érdekesség, hogy a tavaly őszi csúcsmodell, a Mate 10 Pro kamerás fronton holtversenyben a harmadik a már említett, legjobb kamerás mobilokat rangsoroló listán. A P20 Próval jó esély van rá, hogy még ennél is előrébb juthat a Huawei.

Ahogy az pár napja már előkerült: a P20 Próban állítólag 4000 mAh-es akkumulátor lesz, ami papíron hatalmas – az S9-ben például csak 3400 mAh-es van –, a hasonló aksit tartalmazó Mate 10 Próval szerzett gyakorlati tapasztalataink alapján pedig azt mondhatjuk: ha ez valóban 4000 mAh-es akku lesz, akkor a P20 Pro is üzemidőbajnok lesz, akár a Mate 10 Pro.

Ha a P20 Lite-ról, P20-ról és P2 Próról kiszivárgott részletes specifikációra kíváncsi és/vagy érdeklik a várható árak, ide kattintva találja ezeket.

Ha máskor is tudni szeretne a legígéretesebb új telefonokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
120 év börtönre ítélték az amerikai szexszekta vezetőjét

120 év börtönre ítélték az amerikai szexszekta vezetőjét

Több százezer forint kárt okozott egy nő kamu hirdetésekkel

Több százezer forint kárt okozott egy nő kamu hirdetésekkel

Kelet-európai szexrabszolgákkal virágzik a prostitúció Nagy-Britanniában

Kelet-európai szexrabszolgákkal virágzik a prostitúció Nagy-Britanniában