Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Nyilvánosságra került egy Samsung-szabadalom, amelynek tárgya igencsak aktuális: egy összehajtható tabletről van szó benne.
A Samsung összehajtható telefonja az egyik legizgalmasabb téma mostanság, és úgy tűnik, a dél-koreai óriás nagyon komolyan veszi (sőt vette) ezt a piaci szegmenst. Még 2016 júniusában adta be szabadalmát a háromrészes, összehajtható tabletről az illetékes amerikai hivatalnak (illetve egy évvel korábban nyújtotta be Dél-Koreában). Az USPTO most zöld utat adott az elképzelésnek, ami a napokban került nyilvánosságra.
Az összehajtható tabletnek nagy kijelzője lenne, és két csuklós mechanizmusnak köszönhetően három részbe lehetne hajtani, ekkor olyan volna, mint a szokásosnál picivel nagyobb és vastagabb okostelefon. Technikai specifikációkról nincs szó a dokumentumban, tulajdonképpen csak az elülső, oldalsó és hátsó perspektivikus nézetek láthatók. Azonban megfigyelhető a készüléken hangszóró, C típusú USB-port, sőt 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozó is. A készülék tetején egy SIM-kártya-nyílás is található.
Egyelőre persze csak egy szabadalomról van szó, azaz nincsen garancia arra, hogy a Samsung valóban elkészíti majd ezt az eszközt. Viszont az összehajtható telefonnál tett erőfeszítései azt sugallják, hogy igen fontos játékos kíván lenni ezen a piacon. Ezt pedig frappánsan alátámaszthatná egy összehajtható tablettel.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.