Kereszturi Ákos fontosnak nevezte, hogy minél több lehetőséget kapjanak az űrkutatásban a magyar szakemberek. Tavaly óta, az Európai Űrügynökséghez (European Space Agency, ESA) csatlakozva erősödött Magyarország közreműködése a nemzetközi űrprojektekben, így a magyar mérnökök munkája kiterjed többek között a távközlésre, a földfigyelésre és az ExoMars programra is. Utóbbi – mint fogalmazott – a Mars kutatásával segíthet megismerni a Föld történetének azt a korszakát, amikor az élet megjelenhetett.
A téma a héten különösen aktuális. Hétfőn – 6 év után – újabb NASA-szonda landolt a Marson. A kis űreszköz már éles fényképet is küldött haza a bolygóról, amikor megkezdte két évre tervezett misszióját, mely során számos feladat vár rá: geológiai eszköz lévén megméri majd bolygó hőmérsékletét, mintát vesz belőle, és valamennyire le is fúr majd, hogy több mindent tudjon meg róla.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.