szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Miközben az Egyesült Államok nekiment a Huaweinek, Európában semmi sem utal arra, hogy a két szuperhatalom konfliktusából átszivárgott volna valami.

A jelek szerint az Egyesült Államok Kínával (illetve ebben az esetben a Huawei-jel) folyatott egyre intenzívebb háborúja 2018-ban még nem éreztette hatását az európai mobilpiacon. Olyannyira nem, hogy a legfrissebb jelentés szerint a készülékvásárlások harmadában már kínai mobilt választunk.

[Itt az idő Magyarországon is betiltani a Huawei telefonjait?]

A Canalys piacelmző cég összesítése szerint az elmúlt esztendőben a kínai mobilok szinte szárnyra kaptak Európában. A Huawei (és az Oppo) Párizsban tartott sajtóeseményt, a Xiaomi fokozatosan terjeszkedik, a OnePlus márka pedig változatlanul népszerű a kontinensen. Ennek eredményeként a 2018 utolsó negyedévben az esetek 32 százalékában, vagyis nagyjából harmadában kínai okostelefont vásároltunk, a gyártók közül pedig a Huawei messze kiemelkedik a többi közül: 23 százalékkal övék a legnagyobb szelet a tortából.

[Kína szerint Amerika mindent megtesz, hogy bemocskolja a Huaweit]

Mindez azt jelenti, hogy 13,3 millió mobilt szállítottak le, míg ugyanez a 2017-es év azonos időszakában 8,6 millió készüléket jelentett. Ezzel 55,7 százalékos bővülést produkáltak, ami finoman szólva is impresszív. A legnagyobb eredményt azonban mégsem ők, hanem a Xiaomi produkálta, ők 62 százalékos bővülést produkáltak.

Canalys

A Canalys elemzője szerint az amerikai-kínai háború miatt Kína inkább Európára koncentrál, és egyre nagyobb léptékben igyekszik kiszorítani a konkurenseket a piacról. Mindezt az árversennyel próbálják felgyorsítani. Ennek eredményeként a Samsung a 2017 negyedik negyedévéhez képest -1 százalékon, az Apple pedig -5,1 százalékon zárta 2018 utolsó negyedévét.

Bár az Apple 14,7 millió iPhone-t adott el a tavalyi év utolsó három hónapjában, ezzel már csak egy hajszál választja el őket attól, hogy lecsússzanak a Huawei mögé a harmadik helyre. A Samsung a maga 16,2 milliós darabszámával maszívan tartja magát az első helyen, de ha a Huawei újabb löketet kap, azt az ostromot már ők sem fogják tudni visszaverni.

Eközben Kínában sem sokkal rózsásabb az Apple helyzete: a kínaiaknak már nem kell az iPhone, mást vesznek helyette.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

40%-kal ugrott meg a Huawei bevétele Magyarországon

A magyar-kínai kapcsoaltok erősödését nehezményező amerikai külügyminiszteri látogatás másnapján tetté közzé tavalyi pénzügyi eredményeit a hazánkban jelenlévő egyik legnagyobb kínai vállalat, a Huawei.