szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kétszázhuszonöt éve, 1794. május 8-án fejezték le a francia forradalmi terror idején Antoine Laurent de Lavoisier francia kémikust, a korszerű vegytan megalapozóját. Neki köszönhetjük például az oxigén azonosítását.

Antoine Lavoisier 1743. augusztus 26-án született Párizsban. Jómódú család sarjaként kiváló nevelést kapott. Apja példája nyomán jogásznak készült, rövid ideig praktizált is, de igazából a természettudomány vonzotta. Első jelentős eredményeként 1764-ben az ásványi gipsz pontos összetételét állapította meg, majd négy évvel később megcáfolta azt az ógörögöktől eredő tételt, mely szerint a vízből hosszas forralással földet lehet desztillálni. Száz napon keresztül forralt vizet egy vízgőzt kondenzáló, légmentesen lezárt edényben, de a víz mennyisége nem változott, a képződött lerakódás pedig megfelelt a hőség hatására az edény anyagából kivált fém súlyának.

Ekkoriban már a közvilágítás és ebből következően az égés kérdése izgatta. Az égés jelenségét akkoriban a rejtélyes flogisztonnak tulajdonították, amely a teória szerint minden éghető anyagban megtalálható, és az égéskor távozik, de az elmélet számos kérdésre – például az égéstermék tömegének növekedésére – nem adott kielégítő magyarázatot. A laboratóriumában rendkívül pontos mérésre képes Lavoisier ként és foszfort égetett el, és azt tapasztalta, hogy a keletkezett égéstermék nehezebb, azaz az anyag a levegő egy részével egyesült. Amikor a kísérletet zárt edényben ónnal és ólommal is megismételte, az anyag felületén bevonat képződött, amely nehezebb volt, mint a fém, s mivel a lezárt tartály súlya változatlan maradt, csak a levegő veszíthetett súlyából, amit az is igazolt, hogy az edény felnyitásakor levegő áramlott be, azaz odabent részleges vákuum keletkezett.

Antoine Lavoisier a levegővel kapcsolatos felfedezéseiről magyaráz feleségének
©

Levegőt!

Azt is megállapította, hogy az oxidálódó fém a levegő mintegy ötödét nyelte el, amiből arra következtetett, hogy az elnyelt gáz az angol John Priestley által már leírt "különlegesen tiszta levegő" lehet. E gázt oxigénnek, "savképzőnek" nevezte el, mert úgy vélte, hogy a savak e gáz és egyes nem fémes anyagok egyesülésével képződnek. A levegő égésben részt nem vevő részét, a nitrogént azótnak (görögül élettelen) nevezte el. Megfigyelte, hogy az oxigénben tovább élnek a madarak, s e gáz szénnel egyesülve, "megkötött levegőt", szén-dioxidot hoz létre. Az oxigén azonosításával a flogisztonelmélet megdőlt, kiderült, hogy az égésnél nem flogiszton szabadul fel, hanem az égő anyag a levegő egy részével egyesül, és tömege megnő. Tudóstársai többségét sikerült is meggyőznie, de az angol Cavendish és Priestley életük végéig kitartottak a flogiszton feltételezése mellett.

Lavoisier bebizonyította, hogy a kísérletek során anyag nem keletkezett, nem is veszett el, összmennyisége ugyanakkora maradt, s ezzel megfogalmazta az anyagmegmaradás törvényét.

Cavendishtől függetlenül ő is megállapította, hogy a víz vegyület, amely hidrogénből és oxigénből áll (a hidrogén nevét is ő javasolta), a víz összetételének vizsgálatával pedig megalapozta a kvantitatív kémiát. A sors fintora, hogy igazi becsvágya, egy új elem felfedezése, nem vált valóra.

Klasszikus műve, A kémia kézikönyve, 1789-ben jelent meg. Ebben egyszerű anyagoknak nevezte a tovább nem bontható anyagokat, innen ered az elem mai fogalma, leírta az anyagmegmaradás törvényét, s megalapozta a kémia fogalomrendszerét. Ezt követően a fiatal Laplace társaságában hőtani kísérletekbe kezdtek, s megállapították, hogy a lélegzés a szén égéséhez hasonló oxidáció. Egy jégkaloriméter segítségével összevetették az égést az állati lélegzéssel, s a felszabaduló hő és szén-dioxid mennyiségét vizsgálva igazolták, hogy a lélegzés az égés egyik formája. E készülékkel több anyag fajhőjét határozták meg, és a hőtágulási együtthatókat is ők kezdték mérni.

Lavoisier a felvilágosodás gyermekeként számtalan közhasznú kérdéssel foglalkozott, egyebek között tökéletesítette a világítótornyok működését, nagy mennyiségben állított elő salétromot, az állami lőpor-bizottság vezetőjeként megnövelte a lőporgyártást, birtokán mintafarmot rendezett be. Kísérleteihez óriási összegekre volt szüksége, ezért a mindenki által gyűlölt, de hatalmas jövedelemre szert tevő adóbérlők egyike lett. A vesztét okozó másik hibát azzal követte el, hogy az akadémia tagjaként 1780-ban hevesen ellenezte a magát tudósnak érző újságíró, Jean-Paul Marat felvételét a testület tagjai közé, akit ezzel halálos ellenségévé tett.

Az 1789-ben kezdődött francia forradalom után a párizsi községtanács tagja lett, 1790-ben a méterrendszert kidolgozó bizottság titkáraként ténykedett. A királyság megdöntése után helyzete adóbérlőként egyre nehezebbé vált, s a néptribunná előlépett Marat is folyamatosan támadta lapjában. Előbb csak laboratóriumától tiltották el, majd letartóztatták, védekezését, hogy ő tudós és nem adóbérlő, azzal a hírhedt mondattal söpörték le: "A Köztársaságnak nincs szüksége tudósokra!"

Egynapos tárgyalása 1794. május 8-án az igazságszolgáltatás megcsúfolása volt, délben "a nép ellenségeként" halálra ítélték, és még aznap délután lefejezték, testét tömegsírba hajították. 1795-ben rehabilitálták, de ahogy barátja, a jeles tudós Lagrange mondta:

"Egy pillanat elég volt ahhoz, hogy lefejezzék, de száz év sem lesz elegendő ahhoz, hogy hozzá hasonló elme szülessen."

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!