„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az LG egy szeptemberi sajtóeseményére olyan mobilt visz magával, amely egy oldalirányba nyitható kijelzővel is rendelkezik.
Az LG máris nekikezdett a készülődésnek, hogy minden rendben legyen, mire elérkezik a szeptember, ugyanis fontos pillanat következik a cég életében: újabb olyan mobilt készülnek bemutatni, amely eltér a megszokottól.
A rejtélyes eszközről egyelőre csupán egy dolgot tudni: két kijelzővel szereli fel a gyártó, de összehajtott állapotában is egy "kinő" rajta, így technikailag három panelről beszélhetünk. Ezt egy videó is igazolja:
Az LG a februári MWC szakkiállításon már bemutatott egy hasonló terméket, ez volt V50 ThinQ, amely a Huawei és a Samsung hajtogathatós megoldásaira hajaz: a kijelzőfelület mérete egyetlen mozdulattal megnövelhető, igaz, a cég mindezt egy LG Dual Screen nevű különleges tokkal tette lehetővé. A jelek szerint ezt a fejlesztést tették okossabbá, de persze másról is szó lehet.
Utóbbit a rövidke videón látható panelméret is sugallja: a V50 esetében a második felület eleve kisebb volt, itt viszont azonos méretűek. Elképzelhető, hogy az LG rövidesen mást is megoszt az ismeretlen teljesítményű eszközről, hiszen a bemutató még odébb van: a szeptember 6-ai IFA mobilos rendezvényen leplezik le. Addig pedig van idő elszórni néhány morzsát.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.