A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Új szintre emelni a karbonsemlegességet az IKEA: a saját energiaszükségleteit már idén kitermeli zöldenergiával, utána másnak is besegítene a klímabarátabbá válásban.
Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a megújuló energiaforrások kiaknázása nemcsak a bolygó – de főként az emberiség – jövője számára kulcsfontosságú, de gazdaságilag is bőven megtérül. Ehhez elég csak ránézni arra a grafikonra, ami megmutatja, hogy mennyibe kerül az elektromos áram, ha szélenergiával, napenergiával vagy mondjuk fölgázzal, szénnel, kőolajjal állítjuk elő.
Ennek köszönhetően számos cég döntött már úgy, hogy megpróbálja minimális méretűre összenyomni az ökológiai lábnyomát. Ott van például a Facebook, amely nemrég történelmi lépést tett meg azért, hogy 2020-ra ingyenáramról működjenek, a Google pedig a napokban jelentette be, hogy 600+ milliárd forintnyi összeget költ napelemekre és szélturbinákra. Hasonlóan irányba gondolkodik az IKEA is: eddig 1,7 milliárd eurót (mintegy 534,6 milliárd forint) fektetett a megújuló energiába, a jövőben 416 szélturbinát építene, és már eddig is több mint 750 ezer napelemet telepített a cég épületeinek tetejére.
Az INGKA Holding, az IKEA anyacégének vezetői most arról beszélnek, hogy a bútorgyártó még az idei évben eléri, hogy több zöldenergiát termeljen, mint amennyit az áruházaiban elfogyaszt – írja a Reuters. Ez persze nem csak egy hirtelen jött ötlet, a cég az elmúlt évtizedben nagyjából 2,8 milliárd dollárt (kb. 842,6 milliárd forint) fektetett a nap- és szélenergiai fejlesztésekbe.
A vállalat további ambiciózus terve, hogy 2030-ra klímapozitívvá válnak: nemcsak a saját légszennyezésüket csökkentenék nullára, hanem más cégeknek is besegítenének ebben.
Ha érdeklik az IKEA újításai, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.