szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb országra terjesztette ki érdekes kísérletét a Facebook, amelynek lényege, hogy egy időre elrejtik a poszt alatti lájkok számát.

Napjainkban a lájkok jelentik az internetes népszerűség fokmérőjét, mely a szakértők szerint egyáltalán nem szerencsés. Sokak rosszul érzik magukat, ha a bejegyzésükre nem érkezik annyi kedvelés, amennyit szeretnének, ezt pedig a Facebook sem tartja jónak.

[Zacher Gábor: „Ma már előbb nyúlunk a mobilunkhoz, mint magunkhoz”]

A közösségi oldal korábban egy rendhagyó kísérlet részeként eltüntette a lájkokat az Instagramon, hogy megnézze: milyen hatást vált ki ezzel. A cél a Facebook szerint az, hogy az emberek ne a megosztásra és a poszt alatti lájkokra figyeljenek, hanem a tartalomra. Ebben az esetben a képekre és videókra.

A kísérletet később a Facebookra is kiterjesztették, most pedig Ausztráliában is kipróbálják, mit okoz. A változás ugyanazzal jár: a bejegyzésekre ugyanúgy adhatók reakciók, az azonban, hogy mennyi érkezett rájuk, az egy ideig most nem lesz látható.

Volt, nincs.
©

A Facebook azt nem közölte, mely országokban tervezi még bevenni kísérletébe, ahogy azt sem árulták el, várható-e, hogy a tesztidőszak meddig tart. A hatás egyébként egészen más, mint amire elsőre számítanának: az Instagramon például odáig voltak érte az emberek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!