Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nemcsak mindenre, hanem "mindenre is" felkészül a nyílt forráskódú szoftverek kincsesbányájaként működő GitHub. A Linux és az Android forráskódját már lementették egy esetleges világvégére készülve, de folyamatosan konzerválják a többit is. Ha beüt a baj, ezek az információk talán segítenek az emberiségnek gyorsabban felállni.
A Microsoft által tavaly felvásárolt GitHub vezetői a Universe Developer Conference című fejlesztői rendezvényen jelentették be: elindítják az Archive Programot, azzal a céllal, hogy megőrizzék az összes nyílt forráskódú szoftvert az utánunk következő generációk számára. Az Engadget írja, hogy az első mentett adatok között a Linux és az Android forráskódját találhatjuk meg, valamint különböző programozási nyelvek, webes platformok, kriptovaluták és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó eszközök kódját.
A tervek szerint 2020 februárjáig minden nyilvános információt lementenek majd. Mindezt többféle formátumban és helyszínen teszik, többek között a Spitzbergák hatalmas, 250 méter mélyre fúrt tárolójában. Az adatok tárolására vas-oxid porral bevont filmtekercseket használnak, melyeket, ha úgy hozza az élet, akár egy nagyítóval is "el lehet majd olvasni". A szakemberek szerint a film nagyjából 1000 éven át képes kitartani.
Nem ez a forráskódhalom, digitálisan őrzött információ a Spitzbergákon. Mentettek már oda zenét, műalkotásokat, tudományos felfedezéseket, történelmi kéziratokat és régészeti leleteket is. A szakemberek szerint, ha bekövetkezne a legrosszabb, ezekkel az adatokkal újra fel lehetne építeni a globális társadalmat.
Ha mégsem lenne rá szükség, időkapszulának még mindig jó lehet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.