Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egyre több platformon ütközik tiltásba az amerikai elnök és támogatói a gyűlöletkeltő tartalmak miatt.
A Reddit gyűlöletkeltő tartalmakra hivatkozva törölte Donald Trump egyik támogatói csoportjának oldalát, az online videóközvetítéssel foglalkozó Twitch pedig hasonló okból felfüggesztette az amerikai elnök hivatalos csatornáját.
A két cég egyaránt a szabályzata megsértését, bizonyos tartalmak elfogadhatatlan stílusát jelölte meg lépésének okaként.
A 2011-ben alapított Twitch videómegosztó portál szóvivője arra hivatkozott, hogy a portál nem engedi a gyűlöletkeltő viselkedést. Egyebek mellett egy olyan videót mutatott be példaként, amelyen Trump a bevándorlókra célozva azt mondta, hogy Mexikó nemi erőszaktevőket küld át az Egyesült Államokba.
Az amerikai elnök tavaly ősszel jelent meg az Amazon online kereskedőóriás tulajdonában lévő Twitchen, amelynek naponta mintegy 15 millió látogatója van.
A Reddit összesen körülbelül kétezer fórumot távolított el. A nagy részük inaktív volt, de köztük volt a The Donald nevű, mintegy 790 ezer tagú oldal is, amelyet az amerikai elnök támogatói használnak.
„A Redditen jelen lévő valamennyi közösségnek jóhiszeműen be kell tartania a tartalomra vonatkozó politikánk előírásait. A The Donald fórumot azért tiltottuk le, mivel minden lehetősége ellenére sem tett ennek eleget” - közölte Steve Huffman, a vállalat igazgatója, aki korábban már jelezte, korlátozzák a hozzáférést a fórumhoz, amelyen gyűlöletkeltő, erőszakra buzdító vélemények jelentek meg.
A platform letiltotta a Chapo Trap House baloldali fórumot is, szintén a cég irányelveinek megsértésére hivatkozva.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.