Egymilliárd iPhone – óriási mérföldkőhöz ér az Apple még ebben az évben

Néhány napja derült ki, hogy az Apple jelenleg is a világ legértékesebb márkája. Ez hosszú évek óta így van, az azonban újdonság, hogy még idén elérheti az egymilliárdot az aktív iPhone-ok száma.

  • hvg.hu hvg.hu
Egymilliárd iPhone – óriási mérföldkőhöz ér az Apple még ebben az évben

Az Apple lett a világ legértékesebb márkája az Interbrand globális rangsorában, és ehhez minden bizonnyal a világ egyik legnépszerűbb okostelefon-márkájának, az iPhone-nak is igencsak köze van. Ugyancsak az iPhone-okhoz kapcsolódhat egy másik fontos eredmény, amelyet az Above Avalon osztott meg a napokban, melynek elemzői 2018 óta követik az Apple iPhone-okkal kapcsolatos teljesítményét. Az alapító, Neil Cybart szerint az amerikai gyártó meg ebben az évben elérheti az „1 milliárd aktív iPhone” mérföldkövet. Óriási számról van szó: kis túlzással olyan, mintha a világ minden 8. emberének (beleértve a csecsemőket is) iPhone-ja lenne.

Aktív iPhone-ok
Above Avalon

Megtévesztő lehet, szerepel az elemzésben, ha önmagában nézzük az értékesítési grafikont. A lefelé haladó görbe, ami az iPhone-egységek értékesítést mutatja, nem jelenti automatikusan azt, hogy az iPhone üzleti alapjai romlottak. A csökkenő egységértékesítés mögött a hosszabb frissítési ciklus állhat, ráadásul az egységértékesítés nem mond semmit a vásárlói hűségről és elégedettségről, amelyek döntő fontosságúak, amikor az ügyfél a termék további használatáról dönt.

Above Avalon

Ezzel együtt tény, hogy az iPhone-eladások növekedési üteme lelassult a nagy okostelefon-penetráció miatt, illetve hogy az elmúlt három évben kevesebb új felhasználó van az iPhone-on, a felhasználók inkább egy régebbi iPhone-t frissítenek. Most persze megérkezett egy újabb iPhone-család (iPhone 12), és a felhasználók annyira lelkesek, hogy az Apple-nek növelnie kell a megrendeléseit beszállítói felé.

Cybart egyébként azzal a jóslattal fejezte be elemzését, hogy bár az iPhone egymilliárd aktív felhasználóhoz vitte el az Apple-t, a kétmilliárdos mérföldhöz az Apple Watch fogja elvinni a társaságot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.