„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A jégtömegek is képesek mozgásra, noha nem akkora sebességgel, hogy az szemmel érzékelhető legyen. Egy hóval borította rész Alaszkában lassan rácáfolhat erre.
A gleccserek nemcsak a hatalmas hómennyiség miatt vonzzák a kutatókat, hanem a mozgásuk miatt is: a jégtömegek időnként ugyanis megmozdulnak, habár ez a mozgás mindössze néhány milliméteres eltérést jelent. A legtöbb jégsapka ezzel szemben stabil, és ezen a terepviszonyok sem mindig képesek változtatni.
A természet időnként azonban kiszámíthatatlan eseményeket hozhat, még akár egy olyan egyszerűbb képződmény esetében is, mint egy gleccser. Az Earther ugyanis arról számolt be, hogy egy alaszkai jégtömeg, a Muldrow-gleccser nemrég a szokásosnál is gyorsabb mozgolódásba kezdett:
a szakértők, a Denali Nemzeti Park munkatársai úgy számolnak, a jelenség az eddig látottaknál 50–100-szoros sebességgel zajlik.
A különös mozgolódás hátterében az úgynevezett glaciális hullámzás áll, amely hol előrébb nyomja, hol visszább húzza a jégtömeget, majd egy úgynevezett pihenő idő következik. Ez a jelenség azonban nagyon ritka, és a világ nagy részén egyáltalán nem érzékelhető – Alaszka ez esetben kivételnek számít, mert ott előfordulhat ilyesmi, noha akkor sem ilyen ütemben.
A Muldrow-gleccsernél évtizedekkel korábban is érzékeltek gyorsabb mozgásokat, de a kutatók szerint sem az, sem a mostani nem köthető a világban egyre nagyobb gondokat okozó klímaváltozáshoz. A gleccserek mozgolódásai ennek ellenére nyugtalanító eseménynek minősülnek, különösen a lakott területeken: 2002-ben egy oroszországi gleccser hat perc alatt 17,7 kilométert tett meg, majd útja végén egy faluba csapódott, mintegy 100 ember halálát okozva. A Muldrow esetében ilyen veszély szerencsére nem fenyeget.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.