Új ár-érték bajnok mobil Magyarországon – kipróbáltuk a Realme 8 Prót

108 megapixeles kamerával, OLED kijelzővel és szupergyors töltővel érkezett meg hazánkba a Realme 8 Pro, mely elérhető áron kínál igen korrekt szolgáltatási kört. De vajon akadnak hátulütői is?

Új ár-érték bajnok mobil Magyarországon – kipróbáltuk a Realme 8 Prót

Xiaomi, Redmi, OnePlus. Olyan márkanevek ezek, melyek hallatán az átlagvásárlók akár csak néhány éve is úgy pislogtak, mint az a bizonyos hal a szatyorban, mára viszont már mindhárom brand komoly ismertségnek örvend.

És akkor most bedobunk egy újabb hasonló márkát, a Realme-t, melynek termékei nemrégiben érkeztek meg hivatalosan Magyarországra.

A Realme mögött az a BBK Electronics áll, mely többek közt a OnePlus, az Oppo és a Vivo "atyja" is. Az Oppo egykori alelnöke által 2018-ban alapított kínai cég elsősorban a fiatalos és stílusos, jó ár-érték arányú mobilokra vágyókat veszi célkeresztbe. Mi pedig elsőként a gyártó felső-középkategóriás újdonságát, a 8 Prót fogtuk vallatóra.

László Ferenc

Egyedi

A rikító sárga dobozban magán a telefonon kívül egy töltőfejet, egy USB A-C kábelt, valamint egy szilikontokot találunk, e tekintetben tehát nyoma sincs a spórolásnak. A mobil előlapját üveg borítja, a keret és a hátlap műanyagból készült, de ez semmit sem ront a minőségérzeten.

A hátoldal több szempontból is egyedire sikerült. Egyrészt adott a homokfúvotthoz hasonló, finoman érdesített és emiatt nem csúszó, nehezen piszkolódó felület, másrészt pedig a hatalmas "DARE TO LEAP" felirat. Előbbit maximálisan szeretjük, utóbbi viszont szerintünk már kicsit sok a jóból, bár egy ilyen fiatalos termék esetében tulajdonképpen elnézhető.

László Ferenc

A bal oldalról kipöckölhető tálca tripla slotos, két SIM és egy microSD helyezhető bele. A hangerőállító és bekapcsoló gombok az ellentétes oldalon találhatók, alul egy USB-C aljzatra és egy jack dugaljra lehetünk figyelmesek.

Negatívum, hogy kihangosításhoz egyetlen hangszórót használhatunk, vagyis a sztereó hangzást elbukjuk. Kár, hogy hivatalos IP-minősítés sem kapunk, ha teljes por- és vízállóságról nem is, de legalább egy IP53-as fröccsenés-védelemről illett volna gondoskodni.

László Ferenc

Jóképű

Az előlapot egy 6,4 colos képátlójú sík OLED érintőkijelző uralja, mely Full HD+ felbontása révén remek képminőséget biztosít, ezenkívül a kontrasztjára és betekintési szögeire sem lehet panaszunk. A sarkokban erősen lekerekített panel csak 60 Hz-es frissítésű, pedig egyes riválisok már 90-120 Hz-nél járnak.

A kávák nem olyan szupervékonyak, mint a legújabb csúcsmobilokon, de nem túl vészes a helyzet, egyedül talán csak az alsó káván vékonyítanánk egy kicsit a szívünk szerint. Értesítési LED nincs, de a mindig bekapcsolt képernyő (AOD) funkció miatt tulajdonképpen nem is hiányzik.

László Ferenc

A sötét mód bekapcsolásával meghosszabbítható az üzemidő, illetve a dupla koppintásos felébresztés/lezárás mellett sem mehetünk el szó nélkül. A Samsung mobilok ihlette intelligens oldalsáv révén oldalról bármikor egyszerűen behúzhatók a gyakran használt funkciók, és adott esetben az osztott képernyős használat is jó szolgálatot tehet.

Az Android 11 operációs rendszerre telepített Realme UI 2.0 egyszerűen használható, gyorsan megszerethető, a Google komplett szolgáltatás-csomagjához való hozzáférés biztosított. Az ujjlenyomat-szenzort a kijelzőbe integrálták, szupergyorsan és megbízhatóan teszi a dolgát.

László Ferenc

Hajtóerő, akkumulátor, egyebek

A motorháztető alatt egy Snapdragon 720G chipkészlet rejtőzik. A sebességgel alapvetően nincs baj, de a komolyabb játékok már feladhatják a leckét ennek az időtállónak kevésbé, kiöregedőnek már annál inkább nevezhető hardvernek. A kétéves chipset melletti 8 GB RAM, illetve 128 GB flashmemória viszont abszolút nem érheti szó a ház elejét.

A 4500 mAh kapacitású akkumulátor a nem túl magas fogyasztással kombinálva kellemesen hosszú, akár 1,5-2 napos használati idővel kecsegtet. Amíg a nagy és neves gyártók még a 20-25 W-os töltőket is kispórolják telefonjaik mellől, addig a Realme egy 65 W-os fejet csomagolt a 8 Pro mellé. Bár a készülék ebből "csak" 50 W-ot képes felvenni, azért az nem semmi, hogy 17 perc alatt 0-ról 50 százalékosra tölthető az aksi, 30 perc alatt pedig a 0-85 százalékos produkcióval is megvagyunk.

Vezeték nélküli töltés nincs, ez azonban ebben a kategóriában bocsánatos bűn, csakúgy, mint a 3.0-s helyett csak 2.0-s USB-adatátvitel. A wifi ac szabványú, a Bluetooth 5.0-s, FM-rádiót nem kapunk.

László Ferenc

Képalkotás

Az optikai képstabilizátor nélküli főkamera "lelke" egy 108 megapixeles felbontású Samsung képérzékelő, mely alaphelyzetben 12 megapixeles remek fotókat rögzít. A 108 megapixeles natív felbontást is használhatjuk, ennek azonban nem sok értelme van: a hatalmas felvételeket lassan menti el a készülék, és minőségben semmi extrát sem kapunk.

A mesterséges intelligenciára épülő jelenetfelismerés látványos képeket eredményez, de ha valósághűbb fotókat készítenénk, akkor érdemes inkább kikapcsolni. Az éjszakai üzemmódot ajánlott kipróbálni, a haladó fotósok pedig örülhetnek a számos manuális beállítási lehetőséget felvonultató Pro módnak.

László Ferenc

A nagylátószögű kamera 8 megapixeles felbontású, 16 milliméteres fókusztávolságától azonban nem szabad túl nagy látószöget várni, és nem meglepő módon autofókuszt sem kapunk. A 2 megapixeles makró kamerával 4 centiméteres távolságból fotózhatunk, a 2 megapixeles mélységérzékelő egység pedig hatékonyan támogatja az elmosott hátterű portrék készítését.

Telefotó egység nincs, azt viszont meglepően korrekt módon helyettesíti a 3x-os veszteségmentes zoom, mely a hatalmas felbontású főkamera képének megvágásával működik. Videózni maximum 4K felbontás és 30 fps sebesség mellett tudunk, a Full HD felvételek 60 fps sebességűek lehetnek. A kijelző bal felső sarkában lévő frontkamera 16 megapixeles felbontású, Full HD videófelvevős és fix fókuszos, minősége közepesnek mondható.

László Ferenc

Konklúzió, árak

+ : korrekt minőségérzet, szép kijelző, 8 GB RAM, bővíthetőség, hosszú üzemidő, alapáras gyorstöltő.

: a régi chipset, 60 Hz-es panel, monó kihangosítás, nem vízálló, nincs wifi 6, 5G és Qi töltés.

A Realme 8 Pro egy észszerűen megalkotott, széles rétegek számára elérhető árú okostelefon. Tény, hogy nem tud annyit, mint az aktuális csúcsmobilok, de a hiányosságaival és hibáival bőven együtt lehet élni, főleg, ha tudjuk, hogy a divatos high-end készülékek akár négyszer többe is kerülhetnek.

A készülék hivatalos magyarországi listaára 117 ezer forint, ami jól hangzik.

A Realme 8 Pro életét azonban alaposan megnehezíti az ugyancsak nemrégiben kijött Redmi Note 10 Pro. Ez a 120 ezer forintos alapárú rivális nagyobb és 120 Hz-es kijelzőt, kicsit gyorsabb chipsetet, sztereó kihangosítást, IP53-as védelmet, sztereó hangzást és combosabb aksit vonultat fel. Ami még akkor is jól hangzik, ha a RAM kicsit kevesebb, és ha a töltő némileg lassabb.

László Ferenc

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.