Sok év várakozás kellett hozzá, hogy egy maroknyi fejlesztő zseniálisnak tűnő ötlete megvásárolható játékszoftver legyen. De a Biomutant sajnos így sem az a termék, amit napokig élvezni tudnánk.
Egy videojáték esetében akkor szoktak halasztást kérni a fejlesztők, ha úgy érzik, hogy még nem tökéletes, hangsúlyos tartalmi részek hiányoznak belőle, esetleg technikai szempontból kell javítani rajta. Ezek a jelenségek a kétezres évek közepén is léteztek, ma már azonban inkább vészjósló, ha egy kiadó hasonló döntést hoz. Nem azért, mert félő, hogy az adott játék sosem készül el, ellenkezőleg: még a csúszással sem sikerül olyan terméket piacra dobni, ami elnyeri a kritikusok és a felhasználók tetszését.
Az Experiment 101 Biomutantje szintén hosszú ideig készült, noha elsősorban azért, mert mindössze húsz ember tervezte és csiszolta. A szűkös erőforrások pedig sosem előnyösek, ha egy nagy költségvetésű munkát kell elvégezni. A Biomutant azonban megjelent, és még a sok éve kapható konzolokon is indítható. Ez 2021-ben, egy globális chiphiánnyal is küszködő évben kimondottan előnyös tulajdonság lenne, de a végeredmény sajnos így sem lett valami jó:
az alapötlet remek, csak a rajta lévő elemek nem igazán passzolnak hozzá.
A Biomutant története egy kataklizma utáni világban játszódik, melyet a sugárzás hatására kialakult teremtmények uralnak. Emberek már nincsenek, az új civilizációt beszélő, macska- és mókusszerű lények alkotják, akik nemcsak egymással, de a bolygón élő többi jószággal is hadakoznak. Miközben néhányan egy második világvégét készítenek elő – hiába, valakit csak a rombolás éltet. Itt kapcsolódunk be mi is, pontosabban az a szőrös karakter, amelyet a játék indítása után létrehozunk. A hőst kedvünk szerint faraghatjuk: választhatunk osztályt (lőjön, verekedjen vagy inkább varázsoljon), de kinézetet is, sőt, ez utóbbit még aprólékosabban állíthatjuk. Ha például a fejünk kisebb, a testünk viszont nagyobb lesz, úgy a fizikai erőnk is növekszik. Ezáltal pedig könnyebben lepofozhatjuk az ellent.
A karakter létrejötte után azt is el kell döntsük, hogy a jó vagy a rossz ügyet szolgáljuk. Apróságnak tűnhet, ám kimondottan zseniális húzás ez, így ugyanis a világ megmentésére irányuló akció akár el is szabotálható. A Biomutantet egyébként mindvégig eldöntendő kérdések és rengeteg párbeszéd jellemzi, ezen kívül külső nézetben látunk mindent, és még narráció is van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor csinálunk valamit a játékban, egy brit akcentusú férfi kommentálja azt.
Érdekes megoldás, de ne legyenek illúzióink, a funkció már egy egy-két órányi játék után zavaróvá válhat. Szerencsére ki lehet kapcsolni.
A Biomutant bár szerepjátékos elemekből építkezik, nagy hangsúlyt kap a harc. Sőt a játékidő nagyobb részében ezt csináljuk, mivel a hatalmas térképet járva szinte mindig beleakadunk valami ellenségbe. Kikerülni pedig azért sem érdemes őket, mert a területen elhelyezett ládákban értékes holmik lapulhatnak – és nem feltétlenül csak ruhák. Szerezhetünk többek közt építőelemeket, melyekből új puskát vagy buzogányt készíthetünk, de a meglévőket is jobbá tehetjük egy hasznosabb kiegészítővel. A tárgykészítő összességében szórakoztató része a játéknak, de az igazat megvallva az átfésült szekrényekből, dobozokból is kieshetnek erősebb fegyverek, így az előzőleg gyártott eszköz lényegében értelmét veszti.
A harc ennek ellenére nem nevezhető rossznak vagy unalmasnak, mert egyrészt látványos képességeket tanulhatunk, másrészt minden mozdulat (még a pusztakezes, kungfu-, illetve ahogy itt hívják, Wung-Fu-szerű harc is) kombinálható. Ez praktikusan azt jelenti, hogy lőhetünk és üthetünk is, és a kettő menet közben is variálható. Az összecsapások pedig elég jól néznek ki – látszik, hogy a koreográfiák kidolgozása fontos napirendi pont volt a fejlesztés alatt. Ha mindenképp választanunk kellene, akkor szemrebbenés nélkül rávágnánk: ez a legerősebb része a Biomutatnek. De a helyzet az, hogy még a folyamatos csapkodás sem képes sokáig fenntartani az érdeklődést.
A kalandok közben többször is úgy éreztük, hogy a Biomutant minden létező dolgot megpróbál beleszuszakolni a játékmenetbe, ám kissé rendszertelenül, ami így egy veterán játékos számára is kuszaságnak tűnhet. Félreértés ne essék: remek dolog, ha egy játék tele van tartalommal, de itt mintha több program szabályait kellene figyelembe venni, megérteni és alkalmazni. Miközben a felhasználók nagyon nagy része csak játszana és haladna a sztorival. Egy kapcsolódó megjegyzés: a történet nagyjából 10-12 óra alatt teljesíthető, ha viszont mindent (a mellékküldetéseket is beleértve) szeretnénk a maximális szintre vinni, úgy akár 40-50 óra is kipréselhető belőle. Egyhamar tehát nem ér véget.
A játékba való visszatérés esélyét növelheti a térkép szegletein elhelyezett titkok felfedezése, illetve az a nagyfokú szabadság is, ami már az indítás utáni első percekben érződik. Tényleg mehetünk, amerre csak akarunk, a folyószakaszok sem állíthatnak meg.
A grafika ugyanakkor távolról sem kétezerhuszonegyes.
Ennek legfőbb oka, hogy a Biomutantnek már évekkel korábban meg kellett volna jelennie, így a késlekedés egyik jelentős következménye épp a szoftver kinézetén csapódik le. Vannak persze helyek, amik vonzzák a szemet, de az összkép csak bizonyos részeken kápráztató. Még a karaktermodelleken is meglátszódik, hogy a játék bizonyos szempontból koros, és a jelenségen az sem segít, ha az újabb generációs eszközökön, például a PlayStation 5-ön indítjuk el. Utóbbi masinán egyébként csak felskálázott 1080p-t kapunk, 60 képkocka/másodperces képfrissítéssel, míg a Microsoft-féle Xbox Series X-en eleve 4K-s az élmény. (Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Biomutant alapvetően az eggyel korábbi gépekre, illetve PC-re készült, natív PS5-ös és Series X/S-es verziók egyelőre nincsenek.)
Ha el tudunk tekinteni a középszerű megvalósítástól, a repetitívnek tűnő környezettől, és a nem túl izmos történettől, akkor a Biomutant okozhat pár kellemes órát. Más kérdés, hogy a játék akkor is 17, illetve 20 ezer forint közti áron szerezhető be, bizonyos szoftveráruházakban pedig ennél is többet kérnek érte.
A játékot egy PlayStation 5 konzolon teszteltük, és 10-ből 6 pontra értékeltük.
Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.
A szerbiai hatalom és a több városban előrehozott választást követelő diákmozgalom is radikalizálódik: a hét végén a rendőrség szokatlan brutalitással zavarta szét a tüntetőket. Az EP szerbiai jelentéstevője szerint Alekszandar Vucsics azért nem hozza előre a jövőre esedékes választásokat, mert érzi, hogy megrendült a hatalma.
Teljesen rendben van, ha Orbán Viktor nem kér a Pride-ból, de ne erőltesse rá mindenkire az ódzkodását, csinálja a négy fal között. Vélemény.
„És ki hozta azt a törvényt?” – kérdezte a Tisza Párt elnöke.
A megszólaló drag queenek szerint is volt polgárpukkasztás a műsorukban.
Milyen autó képes erre egyáltalán?
