Sok év várakozás kellett hozzá, hogy egy maroknyi fejlesztő zseniálisnak tűnő ötlete megvásárolható játékszoftver legyen. De a Biomutant sajnos így sem az a termék, amit napokig élvezni tudnánk.
Egy videojáték esetében akkor szoktak halasztást kérni a fejlesztők, ha úgy érzik, hogy még nem tökéletes, hangsúlyos tartalmi részek hiányoznak belőle, esetleg technikai szempontból kell javítani rajta. Ezek a jelenségek a kétezres évek közepén is léteztek, ma már azonban inkább vészjósló, ha egy kiadó hasonló döntést hoz. Nem azért, mert félő, hogy az adott játék sosem készül el, ellenkezőleg: még a csúszással sem sikerül olyan terméket piacra dobni, ami elnyeri a kritikusok és a felhasználók tetszését.
Az Experiment 101 Biomutantje szintén hosszú ideig készült, noha elsősorban azért, mert mindössze húsz ember tervezte és csiszolta. A szűkös erőforrások pedig sosem előnyösek, ha egy nagy költségvetésű munkát kell elvégezni. A Biomutant azonban megjelent, és még a sok éve kapható konzolokon is indítható. Ez 2021-ben, egy globális chiphiánnyal is küszködő évben kimondottan előnyös tulajdonság lenne, de a végeredmény sajnos így sem lett valami jó:
az alapötlet remek, csak a rajta lévő elemek nem igazán passzolnak hozzá.
A Biomutant története egy kataklizma utáni világban játszódik, melyet a sugárzás hatására kialakult teremtmények uralnak. Emberek már nincsenek, az új civilizációt beszélő, macska- és mókusszerű lények alkotják, akik nemcsak egymással, de a bolygón élő többi jószággal is hadakoznak. Miközben néhányan egy második világvégét készítenek elő – hiába, valakit csak a rombolás éltet. Itt kapcsolódunk be mi is, pontosabban az a szőrös karakter, amelyet a játék indítása után létrehozunk. A hőst kedvünk szerint faraghatjuk: választhatunk osztályt (lőjön, verekedjen vagy inkább varázsoljon), de kinézetet is, sőt, ez utóbbit még aprólékosabban állíthatjuk. Ha például a fejünk kisebb, a testünk viszont nagyobb lesz, úgy a fizikai erőnk is növekszik. Ezáltal pedig könnyebben lepofozhatjuk az ellent.
A karakter létrejötte után azt is el kell döntsük, hogy a jó vagy a rossz ügyet szolgáljuk. Apróságnak tűnhet, ám kimondottan zseniális húzás ez, így ugyanis a világ megmentésére irányuló akció akár el is szabotálható. A Biomutantet egyébként mindvégig eldöntendő kérdések és rengeteg párbeszéd jellemzi, ezen kívül külső nézetben látunk mindent, és még narráció is van. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor csinálunk valamit a játékban, egy brit akcentusú férfi kommentálja azt.
Érdekes megoldás, de ne legyenek illúzióink, a funkció már egy egy-két órányi játék után zavaróvá válhat. Szerencsére ki lehet kapcsolni.
A Biomutant bár szerepjátékos elemekből építkezik, nagy hangsúlyt kap a harc. Sőt a játékidő nagyobb részében ezt csináljuk, mivel a hatalmas térképet járva szinte mindig beleakadunk valami ellenségbe. Kikerülni pedig azért sem érdemes őket, mert a területen elhelyezett ládákban értékes holmik lapulhatnak – és nem feltétlenül csak ruhák. Szerezhetünk többek közt építőelemeket, melyekből új puskát vagy buzogányt készíthetünk, de a meglévőket is jobbá tehetjük egy hasznosabb kiegészítővel. A tárgykészítő összességében szórakoztató része a játéknak, de az igazat megvallva az átfésült szekrényekből, dobozokból is kieshetnek erősebb fegyverek, így az előzőleg gyártott eszköz lényegében értelmét veszti.
A harc ennek ellenére nem nevezhető rossznak vagy unalmasnak, mert egyrészt látványos képességeket tanulhatunk, másrészt minden mozdulat (még a pusztakezes, kungfu-, illetve ahogy itt hívják, Wung-Fu-szerű harc is) kombinálható. Ez praktikusan azt jelenti, hogy lőhetünk és üthetünk is, és a kettő menet közben is variálható. Az összecsapások pedig elég jól néznek ki – látszik, hogy a koreográfiák kidolgozása fontos napirendi pont volt a fejlesztés alatt. Ha mindenképp választanunk kellene, akkor szemrebbenés nélkül rávágnánk: ez a legerősebb része a Biomutatnek. De a helyzet az, hogy még a folyamatos csapkodás sem képes sokáig fenntartani az érdeklődést.
A kalandok közben többször is úgy éreztük, hogy a Biomutant minden létező dolgot megpróbál beleszuszakolni a játékmenetbe, ám kissé rendszertelenül, ami így egy veterán játékos számára is kuszaságnak tűnhet. Félreértés ne essék: remek dolog, ha egy játék tele van tartalommal, de itt mintha több program szabályait kellene figyelembe venni, megérteni és alkalmazni. Miközben a felhasználók nagyon nagy része csak játszana és haladna a sztorival. Egy kapcsolódó megjegyzés: a történet nagyjából 10-12 óra alatt teljesíthető, ha viszont mindent (a mellékküldetéseket is beleértve) szeretnénk a maximális szintre vinni, úgy akár 40-50 óra is kipréselhető belőle. Egyhamar tehát nem ér véget.
A játékba való visszatérés esélyét növelheti a térkép szegletein elhelyezett titkok felfedezése, illetve az a nagyfokú szabadság is, ami már az indítás utáni első percekben érződik. Tényleg mehetünk, amerre csak akarunk, a folyószakaszok sem állíthatnak meg.
A grafika ugyanakkor távolról sem kétezerhuszonegyes.
Ennek legfőbb oka, hogy a Biomutantnek már évekkel korábban meg kellett volna jelennie, így a késlekedés egyik jelentős következménye épp a szoftver kinézetén csapódik le. Vannak persze helyek, amik vonzzák a szemet, de az összkép csak bizonyos részeken kápráztató. Még a karaktermodelleken is meglátszódik, hogy a játék bizonyos szempontból koros, és a jelenségen az sem segít, ha az újabb generációs eszközökön, például a PlayStation 5-ön indítjuk el. Utóbbi masinán egyébként csak felskálázott 1080p-t kapunk, 60 képkocka/másodperces képfrissítéssel, míg a Microsoft-féle Xbox Series X-en eleve 4K-s az élmény. (Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Biomutant alapvetően az eggyel korábbi gépekre, illetve PC-re készült, natív PS5-ös és Series X/S-es verziók egyelőre nincsenek.)
Ha el tudunk tekinteni a középszerű megvalósítástól, a repetitívnek tűnő környezettől, és a nem túl izmos történettől, akkor a Biomutant okozhat pár kellemes órát. Más kérdés, hogy a játék akkor is 17, illetve 20 ezer forint közti áron szerezhető be, bizonyos szoftveráruházakban pedig ennél is többet kérnek érte.
A játékot egy PlayStation 5 konzolon teszteltük, és 10-ből 6 pontra értékeltük.
Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.
Magyarországon már szinte hagyománya van az asztronauták köszöntésének, de az utolsó óta is eltelt 45 év. Nem tudni, Kapu Tibort mivel fogják fogadni, mindenesetre az MNB már rárepült az űrrepülésére.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
