Videó: Ebben a pizzériában már csak robotok dolgoznak – és villámgyorsak
A párizsi Pazzi pizzázóban nem kell félni, hogy elveszik a robotok az ember munkáját – már elvették: itt mindent a gép intéznek, a sütéstől kezdve a szervírozásig.
Gécs Dániel
A jövő egy apró szeletébe nyerhet betekintést az, aki ellátogat egy franciaországi pizzázóba: az étteremben ugyanis nincsek alkalmazottak, legalábbis emberiek nem. Gépekből viszont annál inkább találni.
Az étterem csak nemrég állt át a teljesen automata működésre, miután a SingularityHub szerint ügyesen továbbfejlesztették egy kaliforniai cég ötletét. Ott még bevontak emberi erőt a munkába, de a párizsi Pazziban már nincs szükség erre.
Pazzi
Az automatizált működés azt is jelenti, hogy a vendégeknek egy érintőképernyőn kell kiválasztaniuk, mit ennének. A robotok ezután munkához látnak, de olyan szinten, ami egy showműsorban is megállná a helyét: tésztát gyúrnak, paradicsomszószt kevernek és kennek, majd a feltétekkel együtt megsütik az ételt.
A tulajdonosok szerint a hosszúnak és összetettnek látszó folyamat valójában nagyon gyors, ugyanis a gyúrástól a sütőbe való helyezésig mindössze 45 másodperc telik el. A sütő egyszerre hat pizzát tud készíteni, óránként nagyjából hatvanat. A kész ételeket is a robotok szeletelik fel, illetve rakják dobozba, ha valaki inkább otthon fogyasztaná el a rendelést.
A Pazzi működtetői állítólag nyolc évet öltek a pizzagyártó robotok fejlesztésébe. Elmondásuk szerint a legnehezebb az volt, hogy megtanítsák őket, hogyan dolgozzanak a nyers tésztával, az ugyanis számos tényezőre rendkívül érzékeny. A tökéletes eredmény érdekében tehát nem elegendő csak összegyúrni és a sütőbe rakni, az is fontos, hogy az egyes lépéseket pontosan mikor hajta végre a robot.
A robotok által készített pizzák árai 7-14 euró között mozognak (nagyjából 2500-5000 forintról van szó).
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.