Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világ nem költ eleget a gombás fertőzéseket okozó kórokozókkal kapcsolatos kutatásokra, pedig van olyan, ami a fertőzöttek akár 87 százalékát is megölheti.
Az éghajlatváltozás, valamint a koronavírus-járvány miatt a kutatók úgy vélik, hogy a gomba okozta megbetegedések kockázata folyamatosan növekszik. Ennek ellenére a világ nem sokat költ ezen irányú kutatásokra ahhoz képest, amennyit mondjuk a vírusos vagy bakteriális megbetegedésekre fordít. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ezen sürgősen változtatni kell, ezért elkészítette az első olyan listát, azokról a gombás kórokozókról, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik a közegészségügyre.
A jelentésben összesen 19 kórokozóról ír a WHO, amelyek közül négy különösen veszélyes lehet – összegez az IFLScience. Ezek közé tartozik
A WHO szerint a gombák az elfeledett fertőzők közé tartoznak, mert bár végzetes megbetegedést okozhatnak, mégis keveset törődnek velük a kutatók.
Képes összefogni két vírus, együtt súlyosabb megbetegedést okozhatnak
A kutatók most először figyelték meg, hogy két vírus ahelyett, hogy egymással kelne versenyre, összefogva dolgozik, hogy minél több sejtet fertőzzön meg.
Hanan Balkhy, a WHO egyik igazgatóhelyettese szerint a gombás fertőzések egyre ellenállóbbá válnak, így világszerte közegészségügyi problémát okozhatnak.
A gombás fertőzések évente 1,7 millió ember halálát okozzák – ez több, mint a malária vagy a tuberkulózis által okozott fertőzés. Ugyanakkor ezen kórokozókkal kapcsolatos kutatások csupán az összes, kórokozókkal foglalkozó kutatásokra szánt összeg 1,5 százalékát kapják meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.